Miért van az, hogy tudom, hogy aljas ember, mégis ilyen sokat gondolok rá?

A volt barátomról van szó. Én szakítottam vele, mert nagyon utálatos volt már és voltak hazugságai is bőven, nem mellesleg nem vette a fáradságot, hogy megbeszélje legalább a végén, hogy mi a helyzet (olyan szinten lesz.rt). Sose akarnék vele már együtt lenni, mégsem bírom kiverni a fejemből. Rettegek, hogy meglátom az utcán vagy bárhol, ha csak hallok róla, már gyorsabban ver a szívem. Ez elvileg a szerelem egyik jele, de ez hogy lehetseges, ha nem akarok vele lenni és tudom, hogy amúgy is egy aljas ember? Hiszen nyilván azért szakítottam, mert szeretem magam annyira, hogy ne szenvedjek egy ilyen ember mellett. Akkor miért produkálok ilyen tüneteket és miért ő a gondolataim nagy része? Pedig elfoglalom magam, koncentrálnom kell a munkahelyemen. Mikor lesz már kicsit jobb, könnyebb? Azon is gondolkodtam, milyen igazságtalan, hogy ő viselkedik így és mégis, lefogadom, hogy boldog és éli az életét gondtalanul, egy percig nem jutok eszébe... De ez is pl miért érdekel? Hiszen már vége. Nem értem??