Van köztetek aki most megy át a szakításon? Miért alakult így és a szakítás melyik fázisában vagytok?

Négy napja volt a szakítás. Jelenleg nem találom a helyem.

Annyi nyugtat, hogy jobb ez így. Teljesen mások vagyunk. Más hobbi, más szabadidős tevékenység, jövő kép. Semmiben nem értettünk egyet. Én racionális, ő álmodozó művészlélek.

Szerelmes vagyok, és borzasztóan hiányzik.

Próbálom elfoglalni magam, de még nem megy. Ő jár a fejemben mindig. Szívem szerint felhívnám, és küzdenék érte. De ez hosszú távon csak még több szenvedéshez vezetne.

Eszemmel tudom, hogy jobb ez így. Remélem idővel enyhül....

Mostanában biztosan nem leszek túl rajta... Fantasztikus ember. Remélem boldog lesz.

Körülbelül 2 hete szakítottunk. Azért, mert ő már nem szeretett egy ideje, csak "nem tudta eldönteni hogy mit akar". Én pedig éreztem, hogy valami nincs rendben. Emiatt sokat veszekedtünk, hogy nincs rám ideje, nem vagyok fontos neki.. aztán a végén közölte, hogy már egy ideje nem szeret.

Ez elég sok dolgot megmagyarázott. A kevés együtt töltött időt, programok hiányát, hogy mindig én kerestem.

Igazából belátom, hogy felesleg lett volna tovább húzni, mert nem egyezik a jövőképünk, terveink. Csak azért nehéz, mert én még mindig szeretem/szerettem.

Most egyedül kicsit nehezen találom a helyem. Rá is jöttem, hogy enyhén kapcsolatfüggő vagyok. Jelengleg tudom azt, hogy nem állok készen egy új kapcsolatra, de közben pedig azt érzem, csak az tenne boldoggá. Ami természetesen nem normális dolog. Szóval próbálok a gondolkodásmódomon változtatni, egyedül is boldognak lenni.

Vasárnap szakított velem a barátnőm. Majdnem 3 évet voltunk együtt, és ő egy fellángolás miatt otthagyott.

24/f

3 hete. Nagyon régóta öltük és lelkileg bántalmaztuk egymást, betegesen ragaszkodtunk a másikhoz, hiába voltak mindennaposak a veszekedések a különbségek, meg nem értés, türelmetlenség, agresszió miatt.

Én még a pörgős fázisban vagyok, ahol élvezem a megkönnyebbülést, hogy nincs több balhé, de néha rám tör a magány, és félek hogy ha egyszer elfogy a társaság és az izgalom, rám fog szakadni a fájdalom.

25n

2 vagyok.

Sajnos nem csak elhitetem magammal, hogy nyugtassam a lelkem.

Exem nem hajlandó kompromisszumra. Ennek oka van. Sajnos mentális beteg. Ettől függetlenül nagyon nagyon jó ember. De neki olyan lány kell, akivel hasonlóan gondolkodnak, hasonlóak az elképzeléseik. Mi nem tudtunk megegyezni. Mindenemet fel kellett volna adnom miatta. A személyiségemet... Ha nem egyezett a nézetünk vita lett. Pedig nagyon nagyon "tűrtem", megalkudtam.

A szakítást még is ő mondta ki. Igaza van. Ez nem megy nekünk...

Négy napja, kedden szakítottunk. Jobban mondva Ő szakított.

Reggel a legrosszabb.. amikor felkelek és az az első gondolatom, hogy nincsen többé nekem, nem mondhatom a nevét birtokos jelzővel.

Egyszer jobban vagyok, máskor rosszabbul, de leginkább rossz és mindig csak akkor lelek vigaszt, ha arra gondolok hogy évekig vagy tán örökre nem lesz senkim és csak benne élhetek. De nyilván be kell látnom, hogy ez nem normális. Csak amikor úgy érzed ő a lelki társad és olyan mélyen érzel iránta, mint ahogy soha nem fogsz senki iránt....akkor nehéz. Főleg hogy mi egy jövőképet láttunk, közösen terveztünk, sorsszerűen találkoztunk és ugyanazok a dolgok érdekeltek, még a kedvenc együttesünk is ugyanaz és együtt voltunk először a magyarországi koncertjükön, ő vitt el :( neki köszönhetem hogy az elmúlt egy évben csodás dolgokat élhetettem át és ezekre az emlékekre gondolni a legfájdalmasabb.

A szakítás komplex dolgok miatt történt, de főleg külső körülmények és az ebből fakadó veszekedések miatt. Egyelőre próbálom megérteni, hogy az élet miért ilyen kegyetlen és miért gördített elénk olyan akadályokat, amelyek folyamatosan szétválasztottak és távol tartottak minket egymástól. Persze mi is hibásak voltunk sok mindenben. Ahogy ő mondta, túl sok a faktor. Én még reménykedem, hogy egyszer újra találkozunk és kiteljesedik a szerelmünk.

22L