Ha ennyi gond van, és pozitívumnak csak azt tudom felhozni, hogy szeretem, van értelme folytatni?

26 éves nő vagyok. Nemrég költöztünk össze pár hónapja, azelőtt mesébe illő kapcsolatnak hittem, és hogy ő az igazi. Aztán minden szép lassan tönkrement. Elkezdett elhanyagolni, reggeltől estig nem volt itthon, mert állítása szerint dolgozott . Hétvégente sem törődött velem, vagy a szüleinél volt, vagy itthon csinálta a felújítást, és este bedőlt az ágyba. Mondtam neki, hogy ez mennyire nem jó így, de nem érdekelte, majd egy komolyabb veszekedés után belátta, és változtatott. Azóta többet volt velem. De valahogy mégsem fordultak jó irányba a dolgok, sokszor idegesítette minden, apróságokért kiabált mikor hazaért. Aztán húsvétkor összevesztünk valamin, és annyira elvesztette az eszét, hogy elmondott egy csomó mindent, amiket képtelen vagyok azóta megbocsátani. Hogy hazudott a lakásáról, amit most vett, amibe beköltöztünk.. Ez nem csak kezdő lakás, és majd később nem veszünk közöset ha letellt a lakástakarékom, ahogy ígérte. Mert a szülei úgy gondolják, hogy nem vagyok méltó hozzá anyagilag, és valószínűleg az a fajta vagyok, aki szül pár gyereket, majd viszi a közös házat. Ezért kitervelték, hogy minden módon megvédik előlem a lakást, ezért lett haszonélvező az édesanyja, ezért jelentkeztek be ők is ide. Nekem ezekről azt mondta, hogy csak formalitás, mert ilyen meg olyan kedvezményekhez ez szükséges. Én meg naívan elhittem minden szavát, mert nem értek hozzá. Aztán azt is elmondta, hogy az eljegyzést amit nyárra ígért, már nem gondolja úgy, ne számítsak rá. Nem látja olyannak ezt a kapcsolatot, hogy el akarjon jegyezni egyenlőre. Kérdeztem mi változott, miért? Azt mondta, még nem is ismerjük egymást, össze kellene csiszolódnunk, és hogy úgy látja én semmit nem teszek ebbe a kapcsolatba. Nem takarítok eleget, nem mosok amennyit kellene, és ezeket neki kellett megcsinálni sokszor fáradtan, miközben én csak üldögéltem. Nem főzök neki a munkahelyre ebédet, ezért még mindig az anyjától kell vinnie, aki ezt már szóvá tette. Gyerekes vagyok, és semmit nem változtam a költözés óta, azthiszem még otthon vagyok, és semmi felelősségtudatom nem lett. És hogy azt várom el hogy kiszolgáljanak, lusta vagyok minden erőfeszítésre. :( Borzasztó rosszul esett ez az egész, mert eddig nem éreztem ilyen tragikusnak a kapcsolatot, azt hittem szeret ahogy régen. A hazugsága is fáj, mert sok hónapon át hitegetett, és hülyének nézett, pedig ha csak a szülei gondolják így akkor elmondhattta volna. Én is dolgozom napi 9 órát, részben fizikai munkát, azt hittem megérti hogy nincs energiám állandóan házimunkát végezni. Nincs arról szó, hogy nem csinálok semmit, ki szoktam takarítani, elmosogatni, berakni a mosást, néha főzök is, ami nehézkesebb mert rossz a tűzhelyünk sütő része. De neki ez a szint kevés, ő nagyon tiszta otthonban nőtt fel, anyukája minden nap kitakarított. Ő is besegít persze, csak mégis más szintű rendet várna el a lakásban. Nem felelek meg neki, és elbizonytalanodott a jövővel kapcsolatban, mégis azt mondja azóta hogy nagyon szeret és folytassuk. Én is szeretem, de hatalmas csalódás, hogy én őt az igazinak gondoltam a hibái ellenére is, ő pedig nem tart engem már annak. Van még így értelme? Változzak meg mindenben amik nem tetszenek neki, és küzdjek azért hogy biztos legyen bennem egyszer?