Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mitől lehet, hogy nem tudom feldolgozni a szakítást?
Egészen rövid kapcsolat volt, nehéz megmondani, h mikor kezdődött és h mikor lett pontosan vége, de 2 hónap sem volt az első és az utolsó találkozó között, és még közte is volt szünet...
Nagyon megkedveltem, ő pont olyan mint és, illetve amilyen én szeretnék lenni. Mellette olyan voltam én is, mint aki szerettem volna lenni. Hasonlóak voltak a hobbik, a vágyaink.
Ő már eldöntötte, hogy nem akar velem lenni. Ezen már nem fog változtatni.
Én pedig nem tudom elképzelni a jövőmet nélküle. Eddig sem voltam túl jó lelki állapotban, de a szakítás után nagyon rottyon vagyok. Nincs erőm semmihez, nem tudok koncentrálni sem. Rà gondolva ébredek, rá gondolva alszom el. Összeomlott minden ami terveztem, még az is, amit a megismerése előtt gondoltam. Mivel rájöttem h rossz úton járok.
Nem fogom őt zavarni, tudom h nagyon lehúzta már ez a kapcsolat, csak szenvedett, nem tudta biztosan hogy mi lenne neki a jó, velem vagy nélkülem. Mindent megtettem, hogy engem válasszon, de hiába. Szeretném hogy boldog legyen, és most azt hiszem h nélkülem neki jobb lesz. Megérdemli a boldogságot!
Hogyan tudnék továbblépni?
Először külön-külön kell tudni boldognak lenni. Amíg nincs rendben az életetek egyedül, addig nem való nektek a párkapcsolat. (Ezt nem bántásból írom, ugyanezen okból jelenleg nekem sem való.)
Engedd el. Nagy szeretettel beszélsz róla, talán hasonlóan érez ő is. Lehet, hogy még lesz közötöj egymáshoz, ha úgy kell lennie. Addig is éld az életed és azon dolgozz, hogy azt a krízist amiről írsz, megold. Ne sírj, hogy vége, hanem örülj, hogy megtörtént. Gazdagabb lettél általa és ez mindenképpen jó. A jóra emlékezz.
Mind megtanuljuk ezt az erzést kezelni és idővel felejteni ezt, IDŐ....kell neked.
Ha nem felejtesz, megtanulsz élni a fájdalommal....::((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!