Szakítás utáni gyászt hogy éljem túl?

Sajnos az a helyzet, hogy amit most érzel, ez teljesen természetes.

Én, a rám jellemző teljesen sajátos módozatokban ezt az Univerzum működési hibájának tartom. Ez egy BUG a programban egyébként.

Kifejtem: Hiszek a keleti filozófiák azon tanaiban, hogy nem véletlenül, nem ok nélkül születünk "le" a földre. Hogy vannak sorsfeladataink, hogy vannak emberek, akikkel dolgunk lesz. Hogy nem mindenki tart velünk végig, mintha az életutunk egy vonat lenne, van aki felszáll, van aki kiszáll és vannak, akik csak pár megállóra tartanak velünk és elmennek. A hibafaktor és BUG az az, hogy ha már "ennek így kellett lennie" afféle predesztinációs elméletet is alapul vesszük, akkor miért nem lehet egy kapcsolatnak, ha már muszály és elkerülhetetlenül muszáj kihűlnie, akkor egyszerre tenné. Ez a traumatizáltság ami hiba, ami tévesen lett beleírva a programra. Ugyanis nem leszünk általa többek, nem hasznos tapasztalat, hanem tömény fájdalom és szenvedés, haszontalanul.

Node sajna a világ etéren eléggé el van cseszve, ezzel nem tudunk mit tenni.

Amit tehetünk, hogy olyan erős szintre fejlesszük az önszeretetünket (van rá jó technika) az öntiszteletünket, hogy egyszerűen a mentális és emocionális JÓL LÉTÜNK semennyire(!!!!) sem fog FÜGGENI a külső környezettől és legfőképpen nem más emberek dolgaitól.

De sajnos ezen a kultúrkörön nem így vagyunk huzalozva, nem ez a neveltetés. Sajnos függésre és kötődésre hajlamosnak vagyunk nevelve. Ezt leküzdeni nem lehetetlen, teljesen működő, elsajátítható és alkalmazható technika van rá, csak ezt nem igazán tanítják sem az iskolákban sem pedig otthon a családokban.

Így hát marad a "gyarlás", hogy menthetetlenül belezúgunk valakibe, alárendeljük magunkat neki, függünk tőle, a nap is másképpen süt vele, mint nélküle stb stb.

Én személy szerint olyan durva gyomrosokat kaptam az élettől (15 év után elhagyás, aztán nagyon bizalmas barátról kiderült hogy narcisztikus és csúnyán elbánt velem) hogy fásult lettem. Már nem tudok "felizgulni" jóformán semmire. Nagyon kevés dolog üti át nálam az ingerküszöböt, hogy újra gyermekként tudjak lelkesedni.

AMit most tehetsz magadért, az az, hogy tudatosítod, hogy SAJÁT MAGÁNAK MONDOTT NEMET nem pedig neked. Ő kapott volna egy szerető társat, gondoskodást, érzelmeket stb. Ezt ő saját magától megvonta. Amúgy a tudatalattik így működnek. A szakító fél érzi a lelke mélyén méltatlannak magát a szeretetre. (Alexitímia, önképzavar, önsorsrontás - ezek kulcsszavak, érdemes utána nézni)

Aztán: meditálj rá, vizualizáld, hogy elengeded őt, hogy eltávolodik stb. Én akkor tudtam a páromat a 15 évet követő szakítás után pár hónappal elengedni, amikor egy közös emléktárgyat felruháztam azzal, hogy az testesíti meg a kapcsolatot vele és összetörettem a vonattal. Aztán aznap éjjel azt álmodtam hogy az ő arca süllyedve sejtelmesen távolodik tőlem, mint diCaprióé a Titanic film végén a tengervízben.

Utána hétről hétre könnyebb lett.

De! Fogadd el magadat, fogadd el a gyészodat, engedd meg magadnak, hogy most szarul és gyengén légy. Nem szabad megfelelési mániát csinálni és efféle kényszer vezérelten siettetni semmit.

Sok jókat.