Nők, volt már veletek ilyen?

Visszautasítottatok egy férfit, mert bár nagyon sok minden meg volt vele, de túl nagy bonyodalommal járt volna a kapcsolat, és nem voltatok biztos sem magatokban, sem abban hogy "a változás" jó lesz-e, és inkább fájó szívvel... megbántva a másikat.. szakítottatok, mert nem akartátok hülyíteni. Viszont életetek eddigi legjobban működtethető kapcsolata volt, és mire a szerelem fellobbant volna, a körülmények és a bizonytalanságok (munka, lakóhely, családtagok, anyagiak) felemésztették a dolgokat... plusz családi, környezeti nyomás is volt esetleg.

A kérdés az (akinek volt/van ilyen), hogy vágytatok-e vissza a személy után, gondoltatok-e rá, vagy esetleg idővel mégis rendeződtek-e dolgok, és újra összejöttetek, de ezúttal rendesen, és komolyan. Mennyi ideig tartott elfelejteni, ha amúgy kifejezetten normális, kedves, tisztességes, gondoskodó emberről volt szó, aki jól bánt veletek.