Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom mit csináljak?!
Párommal 1,5 évig voltunk együtt, ebből sajnos maximum az első három hónap volt felhőtlen.
Képbe került a volt barátnője, egyre többet beszélgettek, felmerült, hogy működhetne köztük megint és lefeküdtek. Ez később kiderült, miután a csaj a nyakamba öntötte az igazságot.
Magam alatt voltam, ő velem akart maradni, rájött, hogy az exxel nem fog működni. Elküldte, letiltotta azonnal, bármi beszélgetés nélkül.
Teltek a hónapok, próbáltam túltenni magam, de nehezen bíztam meg. Annyit láttam, hogy a párom nincs itt 100%-ban a kapcsolatban, hogy egyre jobban befordul. Én csak egyre elkeseredettebb voltam és veszekedtünk, mert elhanyagolva éreztem magam.
Végül megtört hogy őt marja a bűntudat, hogy az exét is megalázta, engem is, nem bír a lelkiismeretével, fel kell vele vegye a kapcsolatot és bocsántot kell kérjen, legalább. De az is lehet, hogy a lábai elé borul és szerelmet vall. Vagy az is lehet, hogy csak megkönnyebbül, hogy kibeszélheti és rájön, hogy engem akar.
Mindenesetre én kiléptem ebből, nem bírnám végig nézni hogy összejöhetnek és boldogok lehetnek, hogy ő vele tervezheti a jövőt és nem velem.
Nem értem az egészet, eldobható, tölteléknek érzem magam, aki a szívét-lelkét beleadta és az sem volt elég. Szerettem, vele akartam leélni az életem, most meg itt állok bármi jövőkép nélkül...
A döntést amint olvashatjátok, meghoztam, szakítottam, igazából csak némi vigaszra, megértésre és esetleg hasonló történerekről szóló beszámolókra vágyom. Nagyon rossz egyedül a lakásban... (Nem lakunk/laktunk együtt)
28/N















Jó döntést hoztál!
Ügyes vagy, jól tetted.
Hívd fel a legjobb barátnődet. Aludj egyet,igyál egy kakaót. Próbálj meg a barátaiddal lógni.
Nem vagy egyedül.
Erős vagy.
Kitartást
#2-es félreértettes szerintem az írásom. Lehet kétértelmű a fogalmazás:
9 hónap után volt a megcsalás, nem azonnal, előtte sok beszélgetés előzte meg, ahol felmerültek a klasszikus dolgok is, pl miért csúszott el az ő kapcsolatuk, stb
Másik: Én nem hidegültem el, szerettem nagyon akkor is, azért akartam túltenni magam, hogy működjön, hogy ezután közösen tudjunk jövőt építeni. Ő fordult be nagyon, meg távolodott.










Szerintem jól döntöttél.Azért nem semmi dumát eresztett el az exed neked...méghogy marja a bűntudat, meg bocsánatot kérjen a nőtől...tiszta hülyének nézett téged.
Kitartás, gyorsan túl leszel rajta.





Pasi létemre azt mondom neked, hogy teljesen jól döntöttél!
Kutyaharapást szőrével, gyorsabban megy hidd el. :)
Biztosan vannak barátnőid, menj el szórakozni velük.
Beszélgess sokat másokkal.
Mehet akár maratoni éjszakai beszélgetés is.





Tudom hogy rossz, nagyon rossz 😂egy darabig az is lesz.
A szív mondja meg hogy meddig fog tartani nálad.
Mindenkinek volt vagy lesz ilyen vagy hasonlo az eleteben. :(





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!