Vannak itt olyanok, akik annak idején szakítottak a párjukkal/velük szakítottak, de végül nem bírták egymás nélkül és kibékültek? Ha igen, mi volt a szakítás oka, melyik fél kereste meg a másikat, mennyi volt a külön töltött idő?

Fél év után elhagyott, mert nem hitt már a kapcsolatban, úgy érezte az értékrendünk teljesen más, soha nem fogunk összecsiszolódni (amit én is tudtam, mert naponta veszekedtünk, olyan szinten, hogy a munkahelyeinkre alig bírtunk bemenni a fáradtságtól). Majd úgy hozta az élet a szakítás után 3 hónappal abba városba költöztem ahol ő élt. Összefutottunk és békülés lett. Jobban szerettük egymást mint előtte, és csak az számított, hogy együtt legyünk, békülést követő második héten azon kaptam magam, hogy együtt is élünk. Mindent megbeszéltünk és megpróbáltunk csiszolódni. Fél évig nyugi is volt, azaz eddig bírtuk a szerelem hatására elnyomni saját magunkat, hogy a másiknak megfeleljünk, majd hol nyugodtabb, hogy rosszabb 2 év következett. Családot, gyereket terveztünk...Majd egy veszekedés alkalmával újra szakítottunk. Több mint fél év telt el, és most jutottunk el arra a szintre, hogy egyáltalán szóba álljunk egymással ha muszáj. Kedvesek vagyunk egymással de távolságtartóak. Magam részéről tudok csak nyilatkozni: mai napig szeretem, de tudom, hogy köztünk ez nem működne, mert valakinek fel kellene adni magát a másik boldogságához. Egy kapcsolatba pedig két boldog ember kell.

Nekem ez a tapasztalatom. Biztos vannak akiknek megy az újrakezdés. De nagyon fontos, hogy mi a szakítás oka, mert ha alapvető ellentétek vannak jellemben, értékrendben nem szabad újra próbálkozni. Sajnos időhúzás.