Mit gondoltok, jól döntöttem, vagy hagynom kéne neki még esélyt? Hosszútávú kapcsolatokban tapasztaltak véleményére lennék kíváncsi.

Igyekszem röviden leírni a lényeget.

Komoly kapcsolat, részemről első nagy szerelem, 5+ év, jó ideje már együtt is éltünk. Voltak problémák, nyáron tetőzött a dolog, akkor mondtam ki, hogy én ezt így nem szeretném tovább. Akkor elkezdődött egy ilyen se veled se nélküled dolog.

Nem költöztünk szét egyből. Ennek anyagi okai is voltak, és én azért reménykedtem benne, hogy meg tudjuk oldani a problémákat. Voltak is erre irányuló próbálkozások, illetve kb 1 hónap után eljutottunk oda, hogy én megmondtam neki, hogy szeretem, szeretném folytatni, de csak ha ténylegesen hajlandó változtatni, mert nem akarok ezen a szívettépő fájdalmon újra átesni pár hónappal később. Félreértés ne essék, nyilván mindkettőnknek vannak hibái, nem egyoldalú dologról lenne szó, de én úgy érzem tudnék változni az engem érintő dolgokban, nem esne nehezemre. Ezt át akarta gondolni, logikus dolog, bár elvileg az 1 hónap alatt is folyton kettőnkön járt az esze. Közben persze frusztráló volt várni úgy, hogy egymás mellett éltünk, jobb és rosszabb pillanatok váltakoztak. Végül abban maradtunk, hogy kis távolságra van szükség, mert így nem megy, nem tudunk előrelépni.

Külön költöztünk, én jöttem el kb 1 hónapja. Már azt is nehezen élte meg, ilyeneket mondott, hogy ne nagyon rendezkedjek be, mert úgyis megyek hozzá nemsokára vissza, meg hasonlók. Az 1 hónap alatt is sokat találkoztunk, ő sem bírta nélkülem, nyilván én se, sok időt voltunk egymással, egymásnál. Mindezt úgy, hogy ő továbbra se bírta eldönteni, mit szeretne kettőnkkel. Folyton azt mondta, hogy tanácstalan, nem akar rosszul dönteni, elveszíteni se akar, mert szeret, de sok volt neki ez az egész, és nem tudja hogy meg tudjuk-e oldani, utána pedig nem akarja ő se pár hónap múlva elölről kezdeni az egészet.

Végül hét elején azt mondta nagy nehezen, hogy szeretné velem folytatni. Számomra az egész újrakezdésnek a legelső lépése az lenne, hogy üljünk le, és akár több részletben, de mindent beszéljünk át, ki hol hibázott, mit szeretne a másiktól, hogy kéne megoldani, vagy egyáltalán tudunk-e még tervezni a másikkal... Enélkül elképzelhetetlennek tartom a dolgot. Korábban próbálkoztunk vele többször, viszont mindig kudarcba fulladt, jó ideje már leginkább az ő részéről. A héten is, mikor közölte velem, hogy folytassuk, mondtam neki, hogy akkor beszéljük meg a dolgokat. Ismételten nem ment, egy idő után már neki nincs türelme hozzá, meg amúgy se egy beszédes típus, stb...

Ma megint azt mondta, hogy tulajdonképpen még mindig nem tudja, mi legyen, tartsunk egy kis távolságot, mondjuk 1 hetet ne beszéljünk. De ezt eddig se tudta tartani, nem csak mindig én mentem utána, sokszor ő ajánlotta, hogy itt alszik, vagy nem megyek-e át hozzá hétvégére.

Nem értem. Nem hiszem el, hogy ha ennyit gondolkodott, akkor idestova 3 hónap alatt nem bírt dűlőre jutni, hogy mit akar. Szerintem ennyi időnek elégnek kéne lennie, még ha találkozunk is. És nem értem azt se, hogy miért esik ennyire nehezére, hogy megbeszéljünk mindent.

Mára végképp elegem lett ebből az egészből, így megmondtam neki, hogy ha ennyi idő alatt nem tudta eldönteni, vagy ennyire gyáva hogy bevallja, már nem akarja ezt, akkor tessék, lezárom én, mert ezt a bizonytalanságot nem bírom már elviselni.

Ezt többnyire komolyan is gondoltam, de persze nyilván bennem még mindig kavarognak a dolgok. Így érdekelne más véleménye is, hogy jogosan várom-e hogy ennyi idő alatt azért valamit döntsön, vagy nem vagyok elég türelmes...

Persze tudom tudom, fiatal vagyok (23), találok mást. Nyilván találhat az ember mást, viszont én őt szeretem, más most nem igazán érdekel. És továbblépni is könnyebb lenne, ha tényleg legalább tisztességesen megpróbáljuk helyrehozni. Nekem ért volna annyit ez az 5 év.

Köszönöm, ha végigolvastad :)