Az emberi gonoszság határtalan?

Épp padlón voltam, középsúlyos depresszió szakember szerint.

Véletlenül megismerkedtem egy sràccal, akivel hamar egy hullámhosszon voltunk, idővel jàrni is kezdtünk. Intelligens volt, rendes, pszichológiàt végzett az egyetemen (utolsó éves volt akkor).

Eleinte minden oké volt, kèsőbb viszont elkezdett furàn viselkedni.

Sokat beszèlgettünk, és idővel egyre többet hallottam tőle, hogy gondoltam-e màr arra, hogy öngyilkos legyek, àllandóan újra elmeséltette velem az életem nehezebb időszakait, és folyton ràmutatott, hogy sose lesz jobb.

Meg hogy minek nekem társasàg az életben, meghalni úgyis egyedül fogok...de sose veszekedve, hanem kedvesen, fogta közben a kezem, simogatta az arcom...

Kezdtem úgy érezni, hogy valakinek itt elment az esze, és igyekeztem kerülni.

Később bevallotta, hogy rà akart venni, hogy öngyilkos legyek, az alapjàn, amit egyetemen tanult, csak nem volt türelme hónapokig szórakozni