Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottam a párommal de lehet nem kellett volna? (27N)
Figyelt kérdés
Együtt éltünk négy évig. Az elmúlt időszakban kimerültem teljesen és önállóbb életet akartam élni, úgy kicsit szabadabban. Úgy éreztem, hogy a vitákat amik közöttünk voltak már nem akartam megoldani. Szeretem a volt párom, szerettem akkor is csak annyira nem találtam a helyem sehol sem, hogy nem tudtam mit tegyek :( Szerintem depressziós is vagyok de nem ez, hanem az életem miatt. Családomat nem nagyon érdeklem, a barátaimnak nevezett emberek sem foglalkoztak velem sokat, csak a volt párom. Őt érdekelte, hogy mi van velem, próbált is segíteni de én inkább ellöktem magamtól és ez miatt bűntudatom van. Viszont annyira akartam egy kis egyedüllétet, hogy inkább eldobtam. Sokszor voltam vele bunkó vagy lekezelő, nem érdekeltek a problémái sem (már ha mondta nekem). Ő nagyon sokat próbált változni, máshogy hozzám állni. Igazából amit kértem, azt megtette, csak most besokalltam... Nem tudom mitől és nem tudom mit tegyek?! Három hete már nem beszélünk egymással, elköltöztem de nem érzem azt, hogy ettől boldogabb lennék. Ő előtte egy hónapon át próbált segíteni nekem, vissza is mentem hozzá majd pár nappal rá újra elhagytam... Ekkor ő azt mondta, hogy élete legnagyobb csalódása vagyok és ettől úgy érzem, hogy egy s**r ember vagyok. Rossz dolgot tehettem? Elrontottam?
Eppen ideje volt ot beken hagynod. Vegre normalis not talalhat szerencsetlen.
2017. aug. 11. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
2/11 anonim válasza:
Jol tetted !
Lesz eselye egy boldog eletre vegre nelkuled
2017. aug. 11. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
3/11 anonim válasza:
Hülyeséget csináltál, hogy ellökted magadtól, de ezt, már visszacsinálni nem tudod.
Most fontosabb, hogy talpra állj, hogy ki akarj jönni a depresszióból.
Van valaki, akihez fordulhatnál és ki tudnád ezt beszélni vele?
Esetleg, egy szakember?
2017. aug. 11. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
4/11 anonim válasza:
Én azért ennyire nem lennék szigoró veled.
Milyen jellegű vitáitok voltak a végén?
Én átérzem a helyzeted. Nagyon depressziós, gödörben lévő időszakom van és nehéz. Néha a párom nem akarok, szakitanék, néha meg hülyének nézem magam. De egyelőre kitartok mellette.
Egyelőre amit tanácsolok, hogy tisztázd le az érzéseid magadban, mit érzel és ha bizto vagy benne, hogy hibáztál, akkor ülj le vele beszélni... nyilván lehet, hogy nem fog visszafogadni, akkor viszont fogadd el a döntését és tanulj belőle.
Sok sikert! Ha kell segitség, irj bátran! :)
2017. aug. 11. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
5/11 anonim válasza:
Hasonló cipőben járok. Tegnap szakítottam a barátommal, mert már több volt a veszekedés mint a kellemes időtöltés. Máskor is szakítottunk már a meglévő problémák miatt. De mert amolyan se vele.-se nélküle kapcsolat volt,mindig kibékültünk. Azóta is ugyanaz a verkli: túl jó nő vagyok hozzá, biztos másnak akarok tetszeni, a fönökömmel kavarok biztos, elszámoltat az időmmel...stb. Míg az ember eljut egy szakításig törénnek dolgok. Ha erősebb a szeretet, együtt maradtok,ha nem,elszakadtok egymástól. Van amikor ésszel kell belátni-úgy értem érzelmeket félretéve dönteni.Az én pasim még egy utolsó esélyt akar, de 99% hogy nem adom meg.Ha megbánom,akkor így jártam. A döntésképtelenségsokkal rosszabb.
2017. aug. 11. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 anonim válasza:
Én a helyedben mindent megpróbálnék, hogy helyrehozzam a kapcsolatunkat! Ő tuti tud segíteni.
2017. aug. 11. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 Interferencia válasza:
Jó dolgodban azt se tudod, hogy mit csinálj, ezért inkább hülyeségeket csinálsz. Az önismeret hiányát érzem a szavaidból, ezt mindenképp meg kéne változtatni, és ez alapján, ha úgy döntesz, visszakönyörögni magad. Bár ne csodálkozz, ha már nem fogad vissza, mert csak játszottál az érzéseivel és hülyítetted. Remélhetőleg talál egy normális nőt, vagy te válsz azzá minél hamarabb, de nem lesz egyszerű.
2017. aug. 11. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 anonim válasza:
Tedd rendben magad, csak aztán kezdj bármiféle kapcsolatba.
És őt HAGYD BÉKÉN.
Igaza van, egyébként.
2017. aug. 11. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 anonim válasza:
Szegeny srac :( Milyen rendes gyerek. De ez van az ilyen embereket sajnos a legtobben nem tudjak ertekelni...
2017. aug. 11. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 anonim válasza:
Azt élveznéd ha koslatna utánad,de remélem nem fog,és majd ha vissza akarod magad sirni,(mert szeretet k...va vagy)remélem nem lesz olyan barom hogy vosszafogad.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!