Szakítanom kellene, szerintetek? Még akkor is, ha amúgy szeretem, és sosem hagynám el más indokból?

Leírom, romos szerelmi életem hogy jutott el a jelenlegi állapotába.

Évekkel ezelőtt ismertem meg az első szerelmem. Azonnal beleszerettem. Annyira elemi erővel vonzódtam hozzá, hogy azóta is tart. Konkrétan most is, hogy csak szóba hoztam, érzem, ahogy adrenalin szabadul fel a szervezetemben.

Túl sok hónap azzal telt, hogy rá gondoltam, próbáltam felkelteni az érdeklődését, visszafogottan flörtöltem, és reméltem hogy észrevesz. De maximum annyit értem el, hogy egy szimpatikus, kedves ismerőse lettem. Szóval egy nap azt mondtam magamnak: na eddig, és nem tovább.

Írtam neki egy üzenetet facebookon, mivel a száma nem volt meg, és azóta sincs meg persze. Azt írtam, még ma találkozzunk. Furcsállta, mert nem vagyunk olyan jóbarátok, hogy kettesben is találkozzunk. Azért belement, de másik nap akart, de mondtam, még aznap.

Találkoztunk egy neutrális, forgalmas helyen. Előbb ért mint én, azt hitte, csak adok valamit vagy mondom egyből, és pá. De mondtam, induljunk el gyalog valamerre. Kb. negyed óra nem éppen fesztelen séta után benyögtem, hogy mióta csak ismerem, nagyon tetszik. (Khm, erős hazugság, sokkal inkább "őrülten szerelmes vagyok beléd" lett volna az igazság.) Mondtam neki, úgy tűnt nem vette észre, szóval most elmondtam, és szeretném tudni, van-e nála esélyem, randizna-e velem.

Azt felelte, észrevette, vagy legalábbis sejtette. Azt mondta, majd meglátja, nem tud azonnali választ adni. Aztán elment. Nagyon furcsán éreztem magam, azt hittem, ez a találkozás vagy abba fullad, hogy na akadj le kiscsaj, vagy abba, hogy egyeztetünk egy randit.

Még aznap este rám írt, dumáltunk. Ez nem került szóba. Másnap nem érintkeztünk. Harmadnap megint rám írt és dumáltunk. Amikor nem beszéltünk, gyötrődtem, mikor beszéltünk, úsztam a boldogságban. Negyedik nap viszont, mire felkeltem délben, várt egy üzenet, amit korán reggel írt. Az volt az elutasító levél. Rettenetesen éreztem magam.

Viszont utána, a sokk kiábrándított belőle, már nem érdekelt, mint férfi. Eltelt így pár hónap, aztán kész lettem rá hogy megismerjek valakit. Felmentem társkereső oldalakra, nyitott lettem. Hónapok teltek el megint így, hogy kerestem a párom, levelezgettem, randim is volt. Csakhogy ezeknek a hónapoknak a végére már annyira feldolgoztam a sokkot, amit az elutasító levele okozott, hogy megint kezdtem észrevenni, hogy megdobogtatja a szívem.

Megint elcsavarta a fejem férfias tartása, újra lenyűgözött erős karja, ismét megdelejezett aranyos nézése, elkábított az illata.

De aztán megismertem a barátomat. Olyan újszerű volt, hogy egy férfi aki egész vonzó, észrevesz engem, hogy kicsit ki is verte a fejemből a másikat. Emlékszem, volt hogy örömmámorban állapítottam meg, hogy: "Há-háá! Már nem is a másikra gondolok!" De ez nagyon maximum pár hétig tartott.

Amikor találkoztam vele, pont ugyanúgy éreztem felé. A leendő barátom nem radír volt, csak figyelemelterelés. De szépen lassan összejöttünk.

Tudtam, ha egy csoda folytán az első szerelmem randit kérne, eldobnám a biztosat a bizonytalanért. Ez szörnyű, de nem akartam ez miatt szakítani, hisz egy fiktív eshetőség. Csak az érzéseim nem fiktívek. Szeretem a barátomat, felnézek rá, barátom is egyben, csak a mélyebb, szerelmi érzéseim, azok nem hozzá kötnek. Ez rettenetes.

Amikor először tartózkodott egy légtérben a két férfi, aki valaha is érdekelt, a szívem szakadt meg.

Mondván:

Miért az egyikkel vagyok, amikor a másik kéne?

Aztán volt az a pont, mikor kézenfogva álltunk, elénk lépett az első szerelmem, elmosolyodott, és azt mondta, örül, hogy találtam valakit. A szívemet kitépte.

Persze, ő azt hitte révbe értem, őt pedig, aki nem tudta viszonozni, elfelejtettem. Francokat. Ott is na vajon kit csókoltam volna meg inkább?

Volt egy pont, ahol eldöntöttem, szakítok, mert ez tisztességtelen, és neki pedig bevallom, valójában még mindig szeretem. Még ha nonszensz is, kikívánkozik. De mire elhatároztam volna magam, hopp, összejött egy lánnyal. Úgy nem vallhatok szerelmet, így nincs értelme szakítani. Persze sokszor látom a barátnőjével, és nagyon aranyosan bánik vele, de nekem és az érzéseimnek már nincs keresnivalója a környékén.