Szakítottam a menyasszonyommal. Ezután fél évig fizettem neki albérletet, rezsit, teljesen önszántamból, összesen kb.700 ezer forintot. Most még 250 ezer forintra igényt tart, mondván nem lennék korrekt, ha nem adnám oda neki. Szerintetek?

11 évet voltunk együtt. Mivel én szakítottam vele és ő egyedül nem tudott volna fenntartani egy albérletet, én pedig megengedhettem magamnak, úgy éreztem nem tolhatok ki vele, hogy vissza kelljen költöznie a szüleihez, akikkel nem túl jó a kapcsolata.

Van egy 500 ezer forint értékű lakástakarékpénztári megtakarítás, amelynek ő a kedvezményezettje és az édesanyja a szeződő fél -- viszont én fizettem azt teljes egészében.

A lánynak a szüleinél pihen 3,5 millió forint önerő lakáshitelhez, nekem a költözködésem és az önkéntesen vállalt anyagi segítségnyújtás miatt semmilyen megtakarításom nincs.

Fél évig fizettem az albérletet, a rezsit és még ezen felül bármikor, ha kért pénzt, küldtem. Úgy érzem átlagon felül korrekt voltam.

Soha semmit nem tagadtam meg tőle csak azért, mert többet kerestem. Közös kasszán voltunk. Természetes volt számomra, hogy ha például megbukik egy vizsgán, kifizetem a pótdíjakat. Vagy a telefonszámláját. Vagy bármit, ha kért. Soha nem számoltam mennyit költöttem el ilyen formán rá.

Sosem csaltam meg, még egy csók szintjén sem. Ennek ellenére, mivel a kapcsolatunk kihűlt, állandósultak a viták, amiket nem tudtunk megbeszélni, s ő már egyszer szakított velem 2012-ben, kimondtam, hogy attól tartok nincs értelme folytatni, mert nem tudok már hinni a kapcsolatunkban.

Most ott tartunk, hogy az édesanyja önkényesen, velem semmit sem egyeztetve, megüzente a lánnyal, hogy, majd elutalja a felét, mondván, ha házasok lettünk volna, akkor a vagyont amúgy is feleznénk. A telefont nem veszi fel, sms-re nem válaszol.

A lány arra hivatkozik, hogy szüksége van erre a pénzre és amúgy is oyan nehéz volt velem az élete, hogy ennyi jár neki.

Konkrétan arra gondol, hogy édesanyám évekig rákbeteg volt, és én ápoltam, mivel édesapám ezalatt munkanélküli majd rokkantnyugdíjas is lett, s ha ez nem volna elég, kb. 2,5 milliós tartozást halmozott fel, részben az én nevemre, így, egyedüli keresőként én próbáltam egyben tartani a széthulló életünket.

Mindezek miatt sokat kellett dolgozzak, gyakran éjszakánként, hétvégénkét, na és persze mondanom sem kell, hogy depressziós lettem. 25 éves korunkra jutottunk odáig, hogy össze tudtunk költözni a lánnyal -- ekkor már 8 éve voltunk együtt.

Mit gondoltok erről a helyzetről? Korrekt a lány követelése? Nem érdemelnék meg 11 év ismerettség után annyit, hogy legalább felvegyék a telefont? Nem voltam elegendően segítőkész azzal, hogy fél évig fizettem az albérletet meg miegymást? Korrekt dolog arra hivatkozva felezni, hogy, ha házasok lettünk volna, akkor hogy lenne?