Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van mód arra, hogy békésen szakítsak a menyasszonyommal?
Szíved joga otthagyni őt, senki és semmi nem köthet hozzá, az más kérdés, hogy nem túl etikus egy eljegyzett nőt otthagyni, mondjuk az ő füle mögött is ott a túró, hisz csak a leánykérés után mondott el egy triviálisnak egyáltalán nem nevezhető darabot az életéből. Azzal, hogy megvárta, hogy eljegyezd csak azt árulja el magáról, hogy nem bízott benned teljesen, elvégre, ha igazán szeretett volna, akkor már az elején, még a gyűrű előtt elmondta volna, de azzal, hogy kivárta, míg kvázi magadhoz kötöd és csak akkor mondta el, amikor már úgysem küldheted el, elég szép szegénységi bizonyítványt állított ki magáról.
Nem bízott és most sem bízik benned, ha gondolod hagyd ott, értékeld ki magad a helyzetet és dönts az alapján.
Te is tudod, hogy egészséges, nincs semmi gondja. Akkor is szakítanál vele, ha mondjuk 10 barátja lett volna már előtted? Csak mert szerintem semmit nem számít.
Valószínűleg fantasztikus vele a szex, de nem is ezzel láncolt magához, ez csak egy dolog, hanem sokkal inkább azzal, hogy szereted, jó mellette, jó társaságot nyújt. Nem értem, hogy miért nem tudsz megbocsátani neki.
De ha már nagyon muszáj, akkor legyél őszinte, mondd meg, hogy gyenge vagy, nem tudsz megbarátkozni a gondolattal.
Hát pali ez elég gáz.:D
Mióta vagytok együtt?
Az a baj, hogy nem szereted őt. Persze, most váltig állítod, hogy igen. De ez csak a maszk. Valójában akkor szeretnéd, ha mindenben a te elképzeléseidnek felelne meg.
Volt a múltjában egy sötét folt. Amit akár örökre el is titkolhatott volna, te a büdös életbe rá nem jöttél volna. De ő megbízott annyira benned, hogy elmondta.
Mondd meg őszintén: attól, hogy ezt elmondta, ő más lány lett, mint akit szerettél? Más személy lett?
Ismét egy szép példa, hogy a bizalomért cserébe jót ne várj.
De szerintem mondd meg neki: "szakítok veled, mert szeretném, hogy esélyed legyen olyasvalakivel együtt lenni, aki szeret, és értékeli a bizalmadat".
Két és fél év volt.
A megbocsátásról pedig annyit, hogy nem haragszom rá, pont időben mondta el. Ez más, nem így képzeltem. Tudom, nem minden úgy van, ahogy az ember elképzeli. Lehet, hogy hibát követek el, de már eldöntöttem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!