Ki hogy viseli a szskitast?

Sajnos sosem ment a csajozás igazán. Túl félénk, bátortalan voltam. Egyre öregebb lettem és abban bíztam, hogy akit találok, az mellettem marad örökre..

Túl sok dolgot vesztettem az életben. Egy édesanyát a saját részemről, később exem részéről is.

Igazából még mai napig fáj, hogy ki lettem hajítva. De csak azért, mert születésnapom van, és 4 éve ezen a napon jöttünk össze. szóval négy éve lennénk együtt.

Sajnos nagyon csúnyán tönkre tettem magam, megakartam halni. És igazából ma sincs másképp.

Alig 1 ember köszöntött fel, vagy 2.. de olyanok akiket nem is ismerek.

Fél év kb.

De nagyon jó vagyok figyelemelterelésből, így nincs igazán gyász érzés bennem sosem

Gyász:

- 2-3 hét szarság (bíztam benne, hogy összejövünk, mert "időt kért", nem mondta ki, hogy vége), de végre híztam, mert csomó csokit ettem bánatomban

- aztán lassan jobb lett, és fél évvel utána már ismerkedtem - akkortájt kezdtem beszélgetni a jelenlegi barátommal

- nekem mondjuk sokat segített, hogy irtó gerinctelennek tartottam, amiért hitegetett, hogy keres, meg megbeszéljük, aztán szart a fejemre

Szakítás oka:

- mindent! a barátaival beszélt meg (szexuális életünket IS), és az ő véleményük volt az első, meg persze anyué, szinte soha nem állt ki értem, ha problémánk volt a (volt) barátnőmmel dumálta meg, nem nekem mondta

- ha kirándultunk, állandóan fényképezett, és kb. végig tett a fejemre (piszok rossz érzés, hogy együtt vagy valakivel, aki 99%-ban a fényképezőgépén lóg, és az "együtt töltött" idő 1%-ban foglalkozik veled... nincs minőségi idő, hiába vagytok - elvileg - együtt, te ott lófrálsz tök magadban)

- és az unalmas szexuális élet sem volt épp kapcsolatbarát - értsd: állandóan ugyanazok a pózok, szenvedés hogy feláljon neki, a kapcsolatunk alatt is pornót nézett szinte minden nap (> ez nem gáz, amíg a szexualitásra nem hat ki), végül elkezdte mondogatni, hogy milyen kicsi a mellem, nem műttetem-e meg - anyád.

Ennek két éve, ő azóta is egyedül van (33 éves), de ilyen mentalitással egy nő sem fogja hosszú távon kibírni. De felőlem azt csinál, amit akar, éljen a hobbijának, csak szar lesz, ha 40 évesen arra eszmél, hogy senkije nincs az életben (a barátai lassan házasodnak és családot alapítanak), aki tényleg szereti, és akinek a mosolyáért érdemes felkelni.