Szerintetek érdemes ebben a kapcsolatban benne maradni?

26 éves nő vagyok, ő nálam pont 10 évvel idősebb. Kicsivel több mint 5 hónapja ismertem meg, bevallom még első este összejöttünk, második este már lefeküdtünk. Nagyon intenzíven indult és ilyen is maradt a kapcsolatunk kb. az első 2 és fél hónapban. Emellett rengeteget is beszélgettünk, sok mindent csináltunk együtt.

Én nagyon beleszerettem, és úgy látom, hogy kölcsönös. Viszont az utóbbi időben (lassan 3 hónapja) nagyon magába zárkózott, alig keres, alig találkozunk, úgy érzem, eltűnőben van a köztünk lévő intimitás, ami eddig nagyon erős volt. A munkája most nagyon lefoglalja, nagyon kikészíti, azt mondja, hogy 30 óra kellene neki egy napban, mondjuk ez reális, a munkáját ismerve. Látszik, hogy túlvállalta magát. Szóval ezt el is hiszem.

Meg elmondta, hogy most lelkileg sincs a topon (ez még enyhe kifejezés).

Bevallotta, hogy érzi, hogy mennyire szeretem és ez megrémíti. Én sose szerettem még ennyire őszintén egy embert se, az eddigi kapcsolataimban feleennyire nem éreztem erősnek a köteléket kettőnk között, általában pár héten belül szakítottam is, mert éreztem, hogy fizikai vonzalmon kívül nem érzek semmi mást és nem akartam senkit se szívatni, mert éreztem, hogy egyikükkel se volt jövője. Most vele minden más.

Volt a hétvégén egy beszélgetésünk, mindketten sírtunk. A fent leírt dolgokról beszéltünk. Én mondtam neki, hogy nem akarom, hogy egyedül legyen, meg magányosnak érezze magát. Eddig sosem sírt előttem, most igen. Egyébként azt látom rajta, hogy vagy kezdeti depressziója vagy valamilyen más lelki betegsége van (én burn-outra tudok még tippelni, volt pár pszichológiai kurzusom az egyetemen, persze nem elég, hogy ezt megállapítsam).

Én úgy találkoztam vele hétvégén, hogy most szakítok, mert az utóbbi időben nagyon kikészültem: éjszakánként felriadok a stressztől, nagyon nehezen koncentrálok a munkámra, pedig szeretem csinálni. Volt már, hogy majdnem hánytam, mert annyira stresszel, hogy nem jelentkezik, elhúzódik tőlem. Viszont mikor szakítani akartam, láttam rajta, hogy mennyire sebezhető és mennyire egyedül érzi magát, csak nem meri beismerni szerintem önmagának sem, és nem tettem meg. (Egyébként még mindig szeretnék vele közös jövőt, pedig nagyon nem viselkedett úgy mostanában, hogy ez részemről racionális döntés legyen).

Nem hiszem, hogy megcsal vagy valaha is megcsalt.

Szerintetek van-e értelme várni rá? Nem egyszer nagyon megbántott már, a hétvégén meg is mondta, hogy tisztában van vele, de azt láttam rajta, hogy jelenleg túl gyenge ahhoz, hogy bármin is változtasson. Meg azt mondta, hogy elenged engem, ha nem bírom elviselni, amit csinál. Ezt úgy mondta, mint aki már bele van fáradva az egész életbe. És hogy adjak neki most időt és teret. Én annyira szeretnék neki segíteni, de folyton eltávolodik tőlem. Nem tudom, hogy csak most van kikészülve vagy az elköteleződéstől is retteg. Még alig tudtam őt megismerni, mielőtt így túlvállalta magát.

A legközelebbi barátaimnak és édesanyámnak elmeséltem szinte mindent, mindenki egyértelműen és egyöntetűen azt mondja, hogy szakítsak, mert engem is megmérgez ez az egész helyzet.