Ha mostanában szakítok, az pofátlanság? Vagy megérthető?

Úgy érzem lehúz, mártírkodik és anyáskodnom kéne. Igazából van köztünk 5 év a javára, de mindennap siránkozik, sosem jó neki semmi. Amikor lázzal feküdtem itthon (ő messze lakik tőlem, de minden hétvégét együtt töltünk, kivéve ezt az egyet...), alig bírtam megmozdulni, siránkozott, hogy ő egy sz.rdarab, így már nem is jó a hétvége, elkezdett inni+ ez az. Egyszóval önpusztításba kezdett. Ha véletlen a barátnőkkel lettem volna a hetvege egyik napján, már ez a "na akkor most nemsoká inni fogok, meg egyéb" üzenet várt.

Ha együtt vagyunk, folyton rajtam lóg és akkor is képes belenyalni a számba, és ottmaradni, ha beszélgetek valakivel, hiába jelzem neki, hogy ez elég nagy pofátlanság.

Féléve vagyunk együtt, és kb 3 hete gondolkozok a szakításon, erre ma amikor megemlítettem, hogy majd beszélnünk kéne személyesen, bejelenti, hogy ajándékot rendelt nekem, és nagyon reméli, hogy együtt töltjük az egész hétvégét, és természetesen ma is sz.r napja volt.

Nem akarom elfogadni így az ajándékát, de nem lesz így kicsit pofátlanság szakítani? Tényleg elegem van már, megfulladok, lehúz, nem vagyok az anyukája egy felnőtt dolgozó döntésképes, szavazóképes mártír férfinek.