Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg szakító ok lenne a kevesebb fizetéssel járó munkahely váltás?
Barátnőm 4 év után elhagyott, mert "számra nem fér bele" hogy fele annyi pénzt keresek a jelenlegi munkahelyemen, mint azelőtt.
Azt mondta hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy normálisan megéljünk, meg hogy előrébb lépjünk a jövőben.
Építőiparban dolgoztam, havi 300-350 között kerestem, viszont szellemileg és fizikailag is kikészített teljesen.
Már a nyáron mondtam neki, hogy váltani szeretnék nyugisabb és könnyebb melóra, mert hiába keresek jól ha nincs időm semmire mert minden nap 6-7 között érek haza.
Már akkor megvolt a vita, hogy egy "férfi ne menjen el dolgozni 160 ezerért mert az milyen már".
Mondtam neki, hogy mellette tudnék maszekolni is ha van kedvem, és ha szükség lenne a pénzre akkor pár hét maszek munkával elő tudnám teremteni.
Én végül váltottam most január 2-án, és ebből meglett a vita, majd barátnőm elhagyott.
Valahol szarul esik mert 4 év az 4 év.
Beletörődtem hogy ez lett, de könyörögni nem fogok neki.
A barátnőd elég hisztis, de alapból igaza van. A gyerekhez pénz kell, akkor is, ha a fejed tetejére állsz (és akkor is, ha 0% lesz a válaszom)
Valamint gondolom az előző keresethez voltatok berendezkedve. Meg lehet élni fele annyiból, igen, de ha már megvan egy ház, kocsi, ami x forintból jön ki, akkor ekkora bevétel-csökkenés hatalmas érvágás, és lehet, hogy abban az állapotban csődöt jelent.
Amúgy este 6 miért vészes? Nem is ismerek olyat, aki korábban érne haza nappalos melóból... o.O Ha meg korábban végzel, de pluszban maszekolsz, akkor nem ugyanott vagy? Nekem elég logikátlannak és átgondolatlannak tűnsz ez alapján, én se szívesen alapítanék veled családot ilyen után.
Írtam, hogy ha pénzre lett volna szükségünk, akkor elő tudtam volna teremteni, bármikor.
Van félre tett pénzem is, van kocsi, van ház.
Csak elegem volt abból, hogy 8 éve semmire nincs nincs időm mert hulla fáradt vagyok ha hazaérek.
Aki dolgozott már valaha építőiparban az szerintem tudja, hogy miről beszélek.
Köszönöm a válaszokat, viszont akkor úgy tűnik páran valóban fontosnak tartják, hogy a férfi átlagon felül keressen, mindegy milyen áron.
Igazából csak erre voltam kíváncsi.
Nézd, te választottad a szakmád, legalábbis gondolom senki nem szorított kést a torkodhoz anno, és üvöltött a füledbe, hogy márpedig te építőiparban fogsz dolgozni, ha tetszik, ha nem.... Gondolom utánanéztél a dolog előnyeinek és hátrányainak, mielőtt ezt kezdted tanulni.
SOHA ne kend másra, hogy fáradt vagy a munkád miatt. A te szakmád a te döntésed volt, nem a barátnőd akarta gondolom, hogy ezt a szakmát válaszd.
Nézd, egyrészt ő is kereshetett volna jobb munkát, kitanulhatott volna egy nyelvet, amit korrepetálhatna később, és akkor ő is tudott volna plusz pénzt szerezni, lehet félretenni az első évek gyerekezésére, a pár év kihagyott fizura, mindenre. Nem egyedül a te dolgod megteremteni az anyagi javakat a családalapításra. Főleg, ha amennyiben kell, maszekolással tudsz plusz pénzt szerezni.
Mondjuk nekem annyi kérdésem azért lenne, hogy ez egy hirtelen jött ötlet (attól, hogy fél éve mondod, még lehet az), és mindegy mennyi pénzért, csak menj, vagy ha picit tovább vársz, esetleg képzed magad, akkor tudtál volna jobb pénzért nyugisabb melót találni. Párom is szeretne majd váltani, bár ő csak azért, mert nem szereti, amit csinál, de ő is tudja, és én is biztatom, hogy ne az ismeretlenbe ugorjon ki, ahol ennyire kis energiabefektetéssel ennyire sok pénzt nem valószínű, hogy fog keresni, max. ugyanebben az ágban. És csak ugyanebben az ágban találhatna másik melót kevesebb pénzért sokkal több munkával... Nem lennék elragadtatva, ha kiugrana a semmibe, de ezért nem hagynám el.
De bárhogy is legyen, nem tartom jogosnak a nő reakcióját. Nem egyedül a te dolgod. És egyébként is, ha van gyerek, és minden alapfeltételt meg tudsz(tok) teremteni neki némi extrával, utána sokkal többet ér, ha vele vagy és nem a pénzt kergeted. De mint mondtam, ezért kell első évekre megtakarítás, később kettőtök munkája.
"Nézd, egyrészt ő is kereshetett volna jobb munkát, kitanulhatott volna egy nyelvet, amit korrepetálhatna később, és akkor ő is tudott volna plusz pénzt szerezni, lehet félretenni az első évek gyerekezésére, a pár év kihagyott fizura, mindenre. Nem egyedül a te dolgod megteremteni az anyagi javakat a családalapításra. Főleg, ha amennyiben kell, maszekolással tudsz plusz pénzt szerezni. "
Aha, szóval ha a nő és a pasi ugyanannyit keresnek, az nem annyira jó, ha a pasinak épp olyan kedve van, akkor nyugodtan bohóckodhat fele annyi pénzért, majd a csaj gürizik többet (nyilván majd 8 hónapos terhesen, meg fél éves kisbaba mellett is majd ő fog többet dolgozni, gondolom), de fordított esetben a nő egy büdös bunkó gold digger lenne, amiért a pasitól várja, hogy kompenzálja a pénzkiesést. Értem :D
Nem én választottam ezt a szakmát, leérettségiztem majd 2 év lazulás után beálltam ácsnak.
29 vagyok, 20 évesen megkerestem havi 200-at, ami akkor igen csak jónak számított, azért is maradtam 8 évig ebben a szakmában.
Egészen idáig elvoltam ezzel, aztán eljutottam arra szintre hogy nekem ebből elég volt.
Barátnőm is tudta nagyon jól, hogy milyen hátulütői vannak ennek a munkának.
Hóban, szélben, esőben, fagyban, melegben, mindig ki voltam téve az időjárás viszontagságainak.
Nyáron volt hogy 10-12 liter vizet megittam, és csak este otthon mentem el wc-re mert az egészet kiizzadtam a 40 fokos tetőn.
Ennek ellenére mégis azt akarta hogy ne menjek el fele annyiért dolgozni.
Neki csak 8 általánosa van, meg egy OKJ-s eladói képzése, benzinkúton dolgozik vele.
És ezen nem is akar változtatni, mert azt mondta hogy ő ezzel elvan.
Azzal is tisztában volt, hogy a jelenlegi munkahelyem csak átmeneti lenne pár évig, terveztem hogy lerakok egy minősített hegesztőit.
Érdekel, szeretem is csinálni, és tudom hogy jó lennék benne.
Csak az ács munka mellett esélyem se lett volna lerakni ezt a képzést, mert heti 2 napot nem tudtam volna ott kihagyni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!