Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy dolgozzak ezt fel? Undorito amit csinalt
3 éve voltunk együtt, azt mondta karácsony előtt közös lakás és ott karacsonyozunk.
Ma bejelentette hogy ugyan meg van a lakas egy másik lánnyal költozik oda akivel szeptember óta van együtt.
Nem tudom felfogni.
Nrm tudom el sem képzelni a karácsonyt, az a másik nő kapja meg az én karácsonymat.
Várjál, most nem is azon vagy igazából kiakadva, hogy szeptember óta konkrétan megcsal?
Sz rd le a volt pasidat és a csajt. lehet jövőre majd őt passzolja le.
A lakás alberlet, így is abban lakom. Tehát nem a pénzről van szó vagy, hogy azt ő vette volna.
Hanem csak arról, hogy még is csalt. Amit el is néznek, ha nem tette volna tönkre az almom.
Hát ez most sz*r lesz. Sajnálom. Nem lennék a helyedbe. Nem kis árulást érezhetsz. Ez a mondat, hogy "ő kapja meg az én karácsonymat." direkt kiszedve az elejéről azt az n-betűt nagyon mélynek tűnik. De hát mit lehet vele tenni. Persze undorító, és egy takony a csávó. Gerinctelen féreg. Viszont ettől neked nem lesz jobb.
Nekem meggyőződésem, hogy egy megcsalásban mindkét fél hibás. Ha másban nem is, abban, hogy naívan képes volt szeretni olyas valakit, akit nem ismert eléggé.
Tanulópénznek jó. Nem lesz könnyű túltenni magad rajta. Vagyis, a férfin még csak-csak, de az ünnepeknek lőttek. De sebaj, majd jövőre. Egy jobbal lesz sokkal szebb karácsonyod meglásd.
Ha tényleg annyira vágysz rá, akkor örülni fogsz neki meglásd. Ha viszont csak valami ábrándképet kergettél akkor azzal érdemes foglalkozni, elgondolkozni, hogy ne ismételje meg a történelem önmagát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!