Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Milyen világ ez, ha egy nő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Milyen világ ez, ha egy nő képes az alantas vágyai miatt szakítani azzal, aki szívből szerette? Mit kéne tennem?

Figyelt kérdés

4 éve voltunk együtt, tökéletesen működött minden. Az egyetlen furcsa dolog az volt, hogy említette, hogy arra vágyna az ágyban, hogy durvábban csináljam, esetleg kicsit fogjam le, de én erre nem vagyok képes. Ha lassan csináltuk, akkor is küzdenem kellett, hogy ne élvezzek el nagyon hamar. Neki soha nem volt orgazmusa, de emiatt nem érzem magam hibásnak, mert az előző kapcsolataiban sem volt, nem képes rá.

De ezen kívül minden működött. Pedig külsőre sem vagyok egy adonisz.

A szakítás úgy jött, mint derült égből a villámcsapás, már az eljegyzést fontolgattuk, amikor egyik napról a másikra kilépett, mert ő rájött, hogy képtelen ilyen szexuális élet mellett leélni egy életet velem boldogan és hűségesen. Magyarul: szakított és bevallotta, hogy szajha.

2 hónap után már össze is jött mással. Egy magas, izmos mérnök tanonccal.

A legjobb barátnőjével folyamatosan beszélgetek, ő mesélte, hogy a sráccal már a 2. randin lefeküdt, orgazmusa van vele és nem mellesleg a srácnak 18 cm a farka és domináns, minden nap szétkeféli az exem. Az orgazmus dolog szerintem nem is igaz.

Nem tudok napirendre térni afelett, hogy ilyen ösztönlény, és feláldoz egy jól működő kapcsolatot egy nagy farokért és egy izmos testért.

Sok üzenetet írtam neki, igyekeztem észhez téríteni, az anyaság szereppel is próbáltam megfogni, hogy milyen feleség, családanya lesz belőle ha így gondolkodik, de írtam neki szerelmes verset is, de nem reagál semmire.


Hogyan szerezhetném vissza?

Komolyan ilyen fontos a szex? Mit tudok tenni ha egyszerűen nekem nem megy úgy, ahogy a nők szeretnék? Nem tudok olyan alantas lenni, hogy úgy dugjam mint egy állat...


2016. nov. 13. 17:15
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%

Az a kapcsolat, ahogy a szex rossz, nem működik, te hiába éltél ebben a hitben.

Az, hogy "nem vokt lelkiismeretfurdalásod, hogy sosem vokt orgazmusa" azt jelenti, hogy meg sem próbáltad kielégíteni.

Feleslegesen vagy felháborodva, keress egy hasonló szexuális étvággyal és habitussal rendelkező lányt, ti nem illettetek össze.

2016. nov. 13. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
5%
Megértem hogy hiányzik, de miután a kedves barátnőd félrekefélt, szerintem nincs értelme megbocsátásról beszélned. Engedd el. És sajnálom :(
2016. nov. 13. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
93%
Igen, a szex a legfontosabb. Szerinted jobb lenne, ha pár évig veled marad, jön gyerek és akkor lesz elege a szenvedésből? Örüljél neki, hogy időben kilépett.
2016. nov. 13. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
96%

Szóval egy orbitális, utolsó alafabéta gyökér vagy az ágyban, és eszedben sincs ezen változtatni, és ő a hibás és a szajha amiért tovább lép. xD Sure.

Honnan veszed, hogy az új srác csak egy nagy farkat és egy izmos testet tud nyújtani? Ha már ennyir élvezi a hölgy, már az alapján tuti biztos, hogy nem csak ennyit ad. Lehet, hogy lelkileg is sokkal értékesebb, szerethetőbb, mint te. Ami nem nehéz...

2016. nov. 13. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Nem kefélt félre.

Szerintem nem a szex a legfontosabb, főleg nem hosszabb távon. Ilyen csak gyermeki lelkületű, 0 értékrenddel rendelkező ösztönlények állítanak.

2016. nov. 13. 17:23
 6/18 A kérdező kommentje:
Mégis mi mást tudna nyújtani egy mai egyetemista menősrác a testén és a durva mozdulatain kívül? :D
2016. nov. 13. 17:24
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Micsoda egy szerencsétlen alak vagy, és 4 évig meg tudtad tartani a csajt. Nem semmi.

A csaj nem szajha, otthagyott valaki másért, mert nem voltál elég figyelmes, odaadó, kitartó, rugalmas. Csak jól járt azzal, hogy otthagyott téged. Sok boldogságot nekik.

2016. nov. 13. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Felesleges neked magyarázni bármit is. Egy frusztrált tahó vagy, 0 empátiával és ésszel. Én is csodálom, hogy 4 évig meg tudtad tartani ezt a csajt. Örülj még ennek is! Nem lesz több ilyen. :P
2016. nov. 13. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
"tökéletesen működött minden" - ja, szerinted. Szerinte pedig nyilván nem, így kilépett egy olyan kapcsolatból, amiben boldogtalan volt és amiben nem voltak kielégítve az igényei (hiszen a drága párja szart rá magasról). A leírásod alapján egy végtelenül önző, ritka korlátolt tirpák vagy, szóval meg se lep a dolog.
2016. nov. 13. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
Remélem, hogy ez troll kérdés.
2016. nov. 13. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!