Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás után is zaklat. Hogyan lehet lerázni?
Lehet, hogy nagyon hosszú lesz, de eddig nem sok emberrel tudtam beszélni róla, így ez is segít ha elmesélem (szerintem) és hátha valaki hogy tudna nekem segíteni.
Szóval volt barátommal az ismerkedési fázisunk elején nem sokat tudtunk találkozni, de megoldottuk. Összesen 6 hónapot voltunk együtt, de az a kb 3-4 hónap kínszenvedésekben telt, jómagam sem tudom, miért türtem ennyi ideig, csak legbelül valahol reméltem, hogy ez csak egy átmeneti állapot és meg tudom még ezt oldani.
Kezdeném először is azzal, hogy speciel nagyon keveset árult csak el magáról, de egy idő után kicsit jobban megnyílt, viszont még ugyanúgy homályos volt pár dolog.
Ő volt az első, akivel lefeküdtem és bár nem sokat mesélt az előző kapcsolatairól, éreztem, hogy ezt már nagyon sokszor csinálhatta.
Nem szeretném, hogy túl hosszú legyen, úgyhogy rátérek a lényegre. Egy idő után visszatértünk arra az alig találkozunk időszakra, ami a kapcsolatunk elején történt. Megkérdeztem, hogy van-e valami gond vagy történt-e valami, ami miatt ez van, nekem elmondhatja bármi van. Erre megütött és mondta, hogy ne kérdezősködjek olyan dolgok felől, amik nem rám tartoznak. Döbbenetemben hirtelen nem tudtam mit mondani, majd határozottabb hangnemben megkértem, hogy fejezze be ezt a viselkedést, én ezt nem fogom megtürni, most azonnal mondja el, hogy mi a baja, máskülönben otthagyom, mert nem tudok benne bízni ezek után. Majd még egyszer megütött és mondta, hogy nyugodtan elmehetek innét, amúgy sem veszi semmi hasznomat, másrészről soha nem fogom megtudni, kivel és hol jár, mert semmi közöm hozzá és ha még egyszer felhozon ezt a témát, akkor számítsak rosszabbra.
Nekem semminemű kapcsolat nem kell egy ilyen emberrel, így közöltem vele, hogy én nem szeretnék vele többet találkozni és otthagytam. Volt egy nagy melodráma ebből az egészből, hogy én mit képzelek magamról, egy utolsó r*anc vagyok és örüljek, hogy csak ennyivel megúsztam ezt az egészet, lehetett volna még rosszabb is. Ez 2 hete történt.
Valamelyik nap pedig eljött hozzám és mondta, hogy szeretne velem beszélni. Mondtam, hogy nen szeretném látni, menjen el innét, ráadásul az egyik barátnőm is ott volt velem, szóval akármire készült, nem akartam, hogy ő is benne legyen. Majd mondta, hogy csak egy valamit szeretne, utána békénhagy. Elmondása szerint csak be volt lőve teljesen, azért viselkedett így, ne vegyem annyira személyesre ezeket a dolgokat. Nos, nem ez volt az első, hogy így viselkedett velem, mint mondtam hónapok óta ez ment és mindennek van egy határa, nekem ez volt az. Megkért, hogy ne csináljak ebből nagy ügyet, jöjjek vele, ha kell a barátnőm szeme láttára fog elhurcolni engem. Egy, ez az én lakásom, ilyet nem tehet. Kettő, meséltem már erről pár ismerősömnek, szóval bármi van, tudni fogják, hogy hol keressenek. Három, már megmondtam, hogy szakítok vele, nem szeretnék már tőle semmit. Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy az ilyen embereknek ellenállni kell, nem pedig húzni-vonni, hogy majd lesz valami, hanem azonnal lépni.
Mondta, hogy az a szerencsém, hogy most nem ér rá erre, de készüljek, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni.
Gondolkodtam, hogy szólok a rendőrségnek és végső esetben odamegyek, de nem tudhatom, hogy minden látható ok nélkül rá tudom-e bizonyítani, hogy zaklat. Esetleg ha barátnőm is odajön velem és ő is elmondja hogy ott volt legutóbb és látott mindent, akkor talán lehet némi esélyünk. Igazándiból nem sok esélyt látok, hogy akárki mástól tudnék segítséget kérni.
Mindenek előtt nekem ezek a dolgok lelkileg nem tettek jót. Nem hiszek a pszichológusban, amúgy is inkább jobban elmélyíti a fájdalmat, ahelyett, hogy segítene.
Csoda h ennyit tűrtél,ha belegondolok,h velem azért szakított a barátnőm,mert kidobtam egy sütit,amit nem kért,meg kb. 2000 alkalomból 2x nem mentem elé. :D
Egyébként sztem a rendőrség nem sokat tehet,és nem is tesz,tiltsd mindenhonnan,ne reagálj rá,majd csak megunja.
Abból még nem volt baj, ha feljelented.
Ez az ember nem normális.
Egy gázspré nem fog ártani, azt több méterről tudod használni. Ne várd meg, amíg odaér, elkezd dumálni, ha látod, fújd képen!
Nem is tudom, hogy gondolta, hogy mentség lehet, hogy azért viselkedett így, mert be volt drogozva...
A legjobb lenne, ha olyan keveset lennél egyedül a következő hetekben, amennyire lehetséges. Nincs olyan ismerősöd, aki nálad tud aludni néha?
3 teendőd van:
- feljelented
- vigyázol magadra, nem járkálsz egyedül
- megnézed, hogy miféle jöttmentnek teszed szét a lábad
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!