Gigantikus hosszú leírásom szakításról, támadásról. Tudtok tanácsot adni az újrakezdéshez?

Elveszítettem a barátomat.

Megismerkedtünk. Nagyszerű volt. És annak is kellett volna maradnia. Mindkettőnknek a másik volt az első komoly, hosszútávú kapcsolata. Illettünk össze. Terveink voltak (külföld). Jobbára együtt laktunk. De mindent elrontottam. Mert hülyeségeket mondtam és csináltam. Egy ponton hirtelen belém hatott a felismerés, hogy már nem szeret. Leesett, hogy el készülöm veszíteni. Nem mondtam semmit, de ezt követően alakítottam egy csomót. De hiába volt minden erőfeszítésem, egy hétre rá a felismerésre szakított. Ellöktem magamtól őt, aki tökéletes volt mellém. És a hülyeségeim előtt én is tökéletes voltam mellé. Nagyon szerettem volna helyrehozni, új esélyt kapni, csak nem tudtam, hogy fogjak hozzá. Azt tudtam, hogy még mindenképpen fel fogok tűnni az életében, csak nem veselkedtem neki, mert féltem hogy elrontom.

Nem valami sok idő telt el a szakítás óta (nincs 1 hónap), mikor megtörtént a tegnap éjjel. Az volt, hogy dolgozni mentem. Éjjel, mint írtam. Ezek ilyen egyszeri munkák, és ha éjjelit vállal az ember, jobban fizet. (Nem prostitúció vagy egyéb mocskos munka. :) Sokkal hétköznapibb.) A barátom amúgy utálta ha nem nappal mentem. Ott aztán rám akaszkodtak igen kétes elmeállapotú kollégák. Én még ilyet nem pipáltam. Mondtam is a cég emberének, fekete listázza őket. Már munka alatt is zaklattak, persze nekik nem tűnt fel. Kissé a frászt hozták rám. :/ De aztán végeztünk hajnali 3 fele. Akkor lett nagyon besz@ratós a szitu, mert rám akaszkodtak ketten. Nem ilyen bűnöző alkatok, inkább ilyen agyilag zokni, de annál kanosabb fószerek. Én meg az egyetlen fiatal, csinos, barátságos nő voltam ott, hát bevonzottam őket. Van nekem önvédelmi spraym, még a barátomtól kaptam, de nem volt nálam, mivel rá emlékeztet. Az Astoria felé kezdett eldurvulni, mert a nyílt, nyers, határozott lekoptatásom se hatott, futásnak eredtem. Nagyon féltem. Gyalogosan kellett maradnom, mert ha megállok az éjszakai busz megállójában, nyomban beérnek. Addigra ráadásul be is voltak pipulva, mert az egyiken bemutattam egy önvédelmi mozdulatot, amit ki más mutatott volna, mint a barátom. Úgy kell csinálni, hogy a mutató és a középső ujját a nyak alján lévő méllyedésben le kell tolni. (A tökön rúgáshoz nem volt bennem elég spiritusz.) A másik lomhán ugrott hogy elkapjon, mikor látta hogy a másikat "bántom", de kitéptem magam és ekkor kezdtem futni. Mint mondtam, nem kicsit féltem. Hülye kis utcákban mentem, azt se tudtam, merre van a haza. Azt hiszem hívni kellett volna a rendőrséget, de akkor nem éreztem helyénvalónak. Na mindegy, behúzódtam egy kapualjba, és felhívtam az egyetlen embert, aki az ismerősöm és segíthetett. Ez pedig a barátom.

Ideges volt hogy ilyen órán tartok ébresztőt, mert másnap hajnalra ment, de aztán én meg bőgve mondtam hogy eljöttem egy ilyen éjszakai munkára, és két fickó nem hagy békén. Reméltem hogy a régi idők emlékére nem hagy lógva. Nem hagyott. Megbeszéltük hogy az Astorian találkozunk 20 perc múlva, eljön motorral. (Előtte lehordott hogy éjszakaira mentem.) Szóval megnéztem a mobilos térképen merre menjek oda vissza. Nem sokkal az után hogy visszatértem, oda somfordált a két hülye. Úgy, mint meló alatt. Kissé lenyugodtnak tűntek, de iszonyatosan nyomultak. Az egyik megfogta a fenekemet. Nem lehetett őket elhajtani, és nem mehettem el onnan. Ha nálam lett volna a spray, lefújtam volna őket a g*c*be. Ráadásul felhívták magunkra a figyelmet, ami nem szerencsés, ha akadnak arra kétes ábrázatú cigányok. Próbáltak taperolni, vérszemet kaptak, azt hitték azért nem megyek el mert valójában élvezem. -_- Úgy tökön vághattam volna az egyiket, hogy nem kel fel, de nem mertem mert a másikkal mit kezdek ha bevadul? Úgy tűnt sose jön a barátom, már fontoltam hogy elinalok, amikor megjött. Azok ketten tudomást se vettek róla. Ezen a ponton tökön nyomtam az egyiket a barátomtól tanult módon, hogy csípőből indítva a kezemet, hogy a teljes testsúly belekerüljön az ütésbe. No nem irigylem. A barátom elkapta a másikat. Aztán emelt hangon morgott egy sort hogy miért jöttem éjszaka. Aztán hazavitt, elhozta a bukósisakomat meg a motoroskabátomat. Hazaérve azt se tudtam mit mondjak. Barátomként emlegettem most, pedig az exem, akivel szeretném folytatni. Arra gondoltam, még fontos vagyok neki, különben nem jött volna el. Végül sűrű köszönések közepette letettem a bukót és a kabátot a motorra, és beiszkoltam a házba. Még láttam az ablakból hogy elpakol és elhajt. Anno, az elején, a randijainkon is mindig "elrohantam" a végén. Meg is jegyezte a kapcsolat előrehaladtával, mindig furcsállta. Hát úgy tűnik, nem változtam. Jó persze ez nem volt randi.

Nem tudom most hogyan tovább. Mindenképpen írnom kell neki, hogy köszönöm meg bocsánat. De hogyan érjem el a célomat, hogy újra összejöjjünk? Azt láttam a szemében amit régen: törődést, szeretetet. Lehet meg is csókolta volna. De ha kiderült volna hogy tévedtem, az nagyon rossz lett volna, ezért is rohantam el, esélyt se hagyva hogy kibontakozni a rossz - vagy épp a jó.