Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Majdnem 8év után mással?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Majdnem 8év után mással? Elcsesztem, elküldtem. (többi lent)

Figyelt kérdés

Majdnem 8 évig voltunk együtt a párommal (továbbiakban "ex"), volt eljegyzés, terveztünk gyereket is és már sikerült is, úton volt, de sajnos nem maradt meg.

Ő volt a másik felem, a lelkitársam, a legjobb barátom, a mindenem. Többször veszekedtünk, de mindig kibékültünk. Mindig mindent együtt csináltunk. Ez egy olyan kapcsolat volt, hogy szavak nélkül is tudtuk, hogy mire gondol a másikunk..

Nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez már megszokás vagy tényleg ez kell-e nekem, elküldtem egy kis időre. Azóta eltelt 4hónap, azóta nem vagyunk már együtt, azóta neki is van más és nekem is.

Nagyon hiányzik.

Nem akartam nagyon lelkizni az anyukájával, csak jó volt látni őt is, mert nekem ő a második anyukám. Láttam rajta, hogy kicsit távolságtartóan áll hozzám, mert, hogy az exemnek már van egy másik barátnője. Igazából nem is akartam nagyon megértetni vele, hogy mit érzek ugyanis olyanokat mondott, hogy jobb ez így, meg, hogy azt kívánta ő is meg a férje is, hogy találjak magamnak valakit, meg hogy a fia most biztos nem fog visszajönni hozzám, mert hogy most egy olyan kapcsolatban van amibe meg van becsülve (hát, igen.. nem nagyon tudom kimutatni az érzéseimet, ezért a kívülállóknak az jöhetett le, hogy csak elélünk egymás mellett pedig mi ezt úgymond belülről máshogy éltük meg!).......... Régen anyák napján tőlem is kapott ajándékot szóval én egy kicsit úgy érzem, hogy nem egy sima kapcsolat volt a mienk és mégis ez miatt, hogy nem vagyok együtt a fiával úgy áll a dologhoz.. :(

Nem hiszem, hogy annyira odalennének az exem új barátnőjéért, csak elfogadják, hogy ez van.

Kb egy hónapja találkoztam az exemmel, akkor még láttam rajta, hogy hiányzok neki még ha nem is mondta, másnap megint kellett találkozzunk, akkor meg már nem láttam rajta.

Tudom, hogy túl kéne tegyem magam rajta és a mostanival foglalkozni.. Az exem azt mondta, hogy szokjam meg a mostani "helyzetet".. Tudja, hogy szeretem őt, a mostani mellett meg csak elélek..

Nem tudom mit tegyek.

Megrémiszt a tudat, hogy egy olyan személy mellett kell leéljem a maradék életem, akivel sose leszek olyan sem hasonló kapcsolatban, mint amilyenbe vele voltam.

Lemondtam mindenről a jövőt illetően, tettem olyan dolgokat, amiket egy normális ember nem tesz.

Bizonytalan vagyok, hogy mi lenne a helyes vagy mi nem vagy, hogy egyáltalán mi lesz ezután. Elvesztem.



2016. szept. 15. 11:35
 1/6 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem nagyon nem jó az amit csinálsz. Én a helyedben először is szakítanék a "pótlék" páromnal és elkezdeném felpíteni önmagam. Ha így állsz hozzá, hogy Sosem fogsz nála jobbat találni akkor tényleg nem is fogsz. Ne azért legyen valakid, mert nem akarsz egyedül lenni és mert az exednek is van más. Azért légy együtt valakivel, mert vele akarsz lenni. Hidd el csak akkor vagy ilyen életre kárhoztatva, ha ezt bemeséled magadnak. Tiszteld magad annyira, hogy olyan párral elégedsz meg csak akivel tényleg boldog tudsz lenni és ez nem csak a te stempontodból fontos, de az aktuális párod szempontjából is. Ő is megérdemli, hogy szeressék és akarják őt, ne csak azért legyenek vele, mert úgysem lesz már jobb.
2016. szept. 15. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
80%

Hát igen.. A nők azt nagyon nehezen viselik, ha látják, hogy az exük túl tudott lépni rajtuk, új életet kezdett, új párja van, stb.. Ez ami benned van nem más, mint tudatalatti irigység. Nem tetszik a büszkeségednek, hogy talált másik nőt és boldog vele, talán még boldogabb mint te veled volt. Nem értem, miért mindig csak a kapcsolat végén kell becsülni a másikat? Ha addig is így gondolkodtál volna, amíg együtt voltatok, talán nem is szakítottatok volna, ez a nagy helyzet.


Most már túl kell lépned rajta, ahogy ezt ő is tette veled. A jelenlegi fickódat meg szerintem menesszed, ha annyira nem érzel iránta semmit. 34/F

2016. szept. 15. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Igen, elcseszted. Most már csak annyit tehetsz, hogy teljesen elhatárolódsz az extől: ne beszélgess se vele, se a családjával, ne nézegesd közösségi oldalon, ne érdeklődj utána...stb. Mostani pároddal a helyedben szakítanék, mert ennek így nincs értelme. Inkább próbálj meg egyedül helytállni, tudd meg, ki is vagy te, mi érdekel, mitől vagy boldog. Aztán ha már nem zuhansz vissza folyton az agóniába az exed iránt (amit tudatosan is próbálj meg kerülni), akkor gondolkodj újra kapcsolaton.
2016. szept. 15. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem elegge tulidealizalod a regi kapcsolatodat, mert ha egy 8 eves kapcsolat utan, ami allitolag annyira mely volt elmondasod szerint, nem fogtok szinte azonnal mindketten uj kapcsolatba kezdeni, de ti megis igy tettetek. Ez mindent elarul. Ahogyan az is ahogy a kivulallok lattak titeket (csak elnek egymas mellett, jobb ez igy), ezt kellene elfogadnod es rendbe raknod magadat mielott azonnal uj kapcsolatba rohansz egy ekkora szakasz utan.
2016. szept. 15. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Attól félek, hogy egy kis idő múlva én is egy hasonló kérdést fogok kiírni:( csak mi még nem szakítottunk, de nem tudom mi lesz
2016. szept. 15. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
:(
2016. szept. 15. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!