Mindjárt két éve képtelen vagyok őt elfelejteni. Ez igy normális?

Én szakitottam, mert egyszerűen már nem működött köztünk. Mégis, olyan nagy szerelem volt ő a részemről, hogy még a mai napig is gondolok rá nap mint nap (még úgy is hogy nem akarok!). Pl mikor városban vagyok, nincs olyan zuga a városnak ahol ne lenne vele közös emlékem... Amikor úgy érzem, hogy végre sikerült elfelejtenem, visszatér álmaimba és nem akárhogy. Folyton felkavar, felkavar vele minden egyes apró emlék. Múltkor mutattam egy ismerősömnek pár képet régebbről magamról, és találtam volt barátommal közös képeket (köztük a legelső közös képünket-ez számomra nagyon fontos emlék), és csak néztem.... néztem... és teljesen levert lettem, mert átéreztem a képen azt a boldogságot amilyen akkor voltam, és nem is tudom mi fáj jobban: hogy el kellett engedjem vagy az hogy hatalmas szerelem volt részemről és egyben óriási boldogságot okozott Ő az életemben.

És igen, bár az élet megy tovább, mert mennie kell, de azóta nem találom a helyem, azt hittem jobb lesz ha szakitunk, de lehet neki jobb lett, de én szenvedek az emlékektől.

Azóta próbáltam új lapokkal inditani az életemben, van is jelenleg egy új kapcsolatom, de az annyira nem varázslatos... úgy érzem mintha teljesen érzéketlen lennék már...

Szerintem nemnormális két éven keresztül egy szerelmet gyászolni...