Hogyan dolgoztátok fel azt, hogy a volt párotok már nem fog többé keresni titeket?

Én nagyon sokat gondolkodtam és tudom miket kellett volna másképp csinálnom/csinálnunk, de sajnos már nincs több lehetőségem jóvátenni.

Ez nagyon fáj, de próbálom elfogadni, hogy az utunk itt véget ért és nincs tovább.

Csak nagyon nehéz..

Keresni nem szeretném. Amikor kimondta, aznap kerestem, de azt is megbántam, mert tudom, hogy lehet még jobban eltoltam magamtól azzal, hogy meg akartam beszélni és rendbe hozni. :(

Egyik nap jól vagyok, elterelem magam, érzem, hogy minden rendben, aztán felbukkan egy emlék, egy dal, kép, bármi és belém nyilall, hogy vége van.

Talán az idő majd segít.

Hmm.. inni nem akarok, azt meghagyom a pasiknak, de itthon se sírni mindig, annak sincs értelme.

Legszívesebben elfelejteném egyik napról a másikra.

Belém néha belém hasít, hogy lehetett volna másképp és hogy miért nem lehetek megint vele, mert szeretem.

De néha meg úgy érzem, hogy ha így akarta, akkor legyen így, elfogadom és már nem is fáj annyira, mert ő sem szomorkodik [ezt tudom!].

Ilyen kettős érzés, némelyik nap eltelik anélkül, hogy gondolnék rá, máskor pedig egész nap ott motoszkál a fejemben.