Ti hogy lépnétek ki ebből a "se veled se nélküled" kapcsolatból?

Lassan 1 éve húzódik a "kapcsolatom" egy sráccal, sajnos úgy érzem nem haladunk előre, pedig én szeretnék. Régóta ismerem már, pár éve nagyon jó barátok voltunk, de akkor mindkettőnknek volt másik párja, majd miután azoknak vége lett, annyira passzoltunk ezzel a sráccal, hogy úgy döntöttünk megpróbáljuk együtt, azt gondoltuk mi végre egy tuti jó párost alkotnánk a szörnyűséges előző kapcsolataink után. Talán most kezdem először belátni, hogy tévedtünk. Miután összejöttünk 2 hétig volt csak csodás minden, aztán elkezdett eltünögetni, nem válaszolt a hívásomra, nem kérdezte, hogy mi van velem, nem érdeklődött sosem hogy mikor találkozunk stb. Persze korábban sem volt az a nagyon kíváncsiskodó típus, de azért volt arra is példa, hogy átutazta értem a fél országot csakhogy láthasson. Elmondtam neki, hogy engem ez eléggé zavar, de ő lerázott annyival, hogy ő igyekszik, és többet nem kívánt beszélni erről. Na szóval arra gondoltam sebaj, amíg a személyes találkozóinkon úgy érzem, hogy minden okés addig nem "hisztizek" ilyen kis apróságokon, de úgy döntöttem azért tesztelgetem egy kicsit, ezért miután megelégeltem már, hogy folyton csak én keresem, gondoltam megvárom míg végre ő fog. 3(!!!) hónap telt el úgy, hogy semmi hírt nem hallottam róla, majd írt, bocsánatot kért, és azt mondta, hogy ő folytatni akarja, adjak neki még egy esélyt. Hát adtam. Végre ő kérdezett a találkozónk időpontjáról, érdekelte milyen napom volt, felváltva kerestük egymást, és én boldog voltam, hogy végre minden rendben. De sajnos csak 1 hónapig tartott ez a boldogság, aztán megint eltűnt, 2 hétre. Majd újabb bocsánatkérés, újabb esély, és ez a körforgás megy már egy jó ideje. Próbálnék vele beszélni erről, de ő nem akar, hisztizésnek veszi ha már csak megemlítem a témát is, pedig én úgy gondolom komoly gondok vannak, menteném még vele a menthetőt - ha hagyná. Fogalmam sincs hol a hiba, el vagyok keseredve, úgy érzem én már mindent megpróbáltam, de ő nem partner semmiben. Mindig arra gondolok, hogy ha még egyszer eltűnik minden szó nélkül napokra, akkor már nem fogadom vissza, de aztán mégis valahogy mindig kikönyörgi magának az újabb esélyt én pedig mindig reménykedek, hogy na majd most végre másképp lesz, talán megváltozik, talán olyan lesz minden mint régen. Abban biztos vagyok, hogy nincs másik nő a dologban, de így végképp nem értem miért csinálja ezt velem. :(

Most ott tartunk, hogy 16 napja nem láttam, keres minden nap a facebookon, beszélünk már szót, és mindig elújságolja mennyire unatkozik, de amikor felajánlom neki, hogy találkozzunk akkor "pont nem ér rá", viszont mindig tartja bennem a lelket, hogy "majd holnap"... Én nagyon szeretem őt, nemigazán szoktam feladni az életben semmit, de komolyan megkönnyebbülne a lelkem ha ő végre szakítana velem, vagy nem keresne többet, mert akkor legalább tudnám, hogy végre vége. De így még mindig egy kicsit reménykedek... Hogy vegyek erőt magamon?