Miért és hogyan szakítottatok a párotokkal ha több éves volt a kapcsolatotok?

Életem első kapcsolata volt több éves (most húsz vagyok, és lány:D), 2 és fél évig tartott. Mindig is visszahúzódóbb voltam, 17 éves koromig nem is volt senkim, aztán lett ez a barátom. Soha nem voltam belé igazán szerelmes, de az újdonság varázsa, és ahogy ő szeretett engem, boldoggá tett, szóval sokáig húztuk. Aztán kezdtem fokozatosan rájönni, hogy ő nem a nekem való srác. Nem volt törekvő, nem akart tanulni, nem beszélt még angolul sem, és kb. az a szint, hogy majd egy kisvárosi, aranyos semmilyen lánnyal bérel majd mondjuk egyszer Csepel egy albérletet, hogy aztán szűkölködve éldegéljenek, és néha elmenjenek a Balatonra. Tudtam, hogy ez nem az én világom.

Szóval, igazából egy nap jött hozzánk, leültettem, majd szakítottam vele. Kimondtam hogy vége, nem szeretem, majd megkértem, hogy távozzon, és ne keressük egymást többet, mert nem vagyunk egymáshoz valók, és ennyi.

Mikor összejöttünk megvoltak a közös célok, érdekek.

3 év múlva ez megváltozott, ő többet szeretett volna, úgy döntött még is szeretne gyereket, költözni is szeretett volna, miatta kellett volna munkahelyet váltanom és másik városba költözni, ő eltervezte h 4 évig csak gyerekekkel fog foglalkozni mármint a jövőbeni 2 gyerekével.

Én viszont nem akartam azt az életet.

Első kapcsolatom volt, 4 évig voltunk együtt, együtt váltunk felnőtté. A problémák ott kezdődtek, hogy ő éjszakai műszakban kezdett dolgozni, én pedig elkezdtem az egyetemet, mellette heti 20 órát dolgoztam és nyelvórákra jártam. Bár igyekeztem a szabadidőmet vele tölteni, a fárasztó hétköznapok után nekem nem volt kielégítő az otthon filmezés, ráadásul a szex is tönkrement. Az állandó féltékenykedéseivel az őrületbe kergetett, pedig soha az életben még csak fel sem merült bennem, hogy megcsaljam vagy akár csak flörtöljek mással. Az utolsó fél évben ott tett keresztbe ahol tudott, lenézett az egyetemi tanulmányaim miatt és bár ő mindig panaszkodott a munkájáról, én az enyémről nem mondhattam semmit, mert az nem érdekelte. A szakítás telefonon történt, mert nem volt kedvem átmenni hozzá. Ehhez olyan megnyilvánulások vezettek részéről, mint pl. egy 5 perces menet után közölte velem, hogy nekem is ugyanannyi időm volt elmenni, mint neki.

A szakítás után egy héttel ő már összejött egy másik lánnyal, szóval ennyit arról, hogy én csaltam meg.

Kicsivel több, mint 3 évig voltunk együtt, de igazából már egy jó éve is megvolt, hogy kisiklott a kapcsolatunk. 2 év után szétkerültünk 4 hónap távkapcsolatra, ami nagyon nem tett jót az egésznek. Amikor újra együtt voltunk (én utána jöttem külföldre), úgy éreztem magam, mintha egy idegennel kéne egy fedél alatt élnem. Ez később sem változott túl sokat mert sokat dolgozott ő is, én is, ráadásul különböző időkben, így voltak olyan napok, amikor csak 1-1 órára futottunk össze otthon.

Így telt el egy év, amikor már betelt a pohár (sok más apró tényező volt még a háttérben) és majdnem szakítottunk. Végül megbeszéltük a dolgokat, hogy nem fair hogy nem adunk esélyt a kapcsolatunknak hisz milyen jó volt régen. Még fél évig húztuk ezután, de én továbbra is azt éreztem hogy ez így már nem jó, nem helyes, nem bírom tovább csinálni. Ő is sokat piszkált hogy mondjam el, mit érzek. Végül bevallottam, hogy úgy érzem, ha nem a messzeségben élnénk távol családjainktól csak egymásra számíthatva, már nem lennénk együtt. Ez összetörte a szívét és még aznap este elment. Pár nappal később volt egy heves "vitánk" hogy ennek nem lehet így vége, és Ő szeret és szeretni fog míg él. Aztán elvitte a cuccait, kitörölt az életéből, és 2 hét múlva új barátnője volt.

3 évet neki sikerült elfelejtenie 2 hét alatt. Lehet hogy én tettem meg a kezdő lépést de még így is fáj,ha rá gondolok.