Szakítás után, mért érzek így? Lépnék tovább, de hogyan?

Nem rég lett vége egy 1 éves kapcsolatomnak.

Effektíve nem volt túl happy, már szinte menekülni akartam belőle. Röviden, én szerettem, Ő meg kihasználta az érzéseimet, elnyomott.

De olyan, mintha elszívta volna az összes szeretetet belőlem :/ Úgymond szeretetre éhes voltam mellette, mert Ő nem igazán adott. Meguntam és elment az egésztől a kedvem.

Sosem voltam igazán önmagam mellette, mindig a jópofa, kedves csaj voltam, .. még ha vmi bántott is.

Csalódott vagyok, hogy egy olyan emberre fordítottam energiát és időt, aki nem érdemelte meg, akit nem érdekeltem. Ragaszkodtam egy sz@r kapcsolathoz, ami már nem is szolgált. Talán ezért érzem magam ilyen ramatyul??!! Azt hozzátenném, hogy nem bánom hogy vége!

És most egy űrt érzek, egyedül érzem magam, .. szeretném ha szeretne vki. De belül meg szomorú vagyok, nincs kedvem semmihez, erőtlen vagyok, nem tart az életem sehova :/ És ez nagyon elszomorít, ...33 éves vagyok.

Viszont csak azért nem akarok belemenni egy kapcsolatba, hogy a másik fél szeret, én meg nem azt érzem.

De annyira randizgatni/pasizni sincs kedvem (most), semmi sem lelkesít :/ Elégedetlennek érzem magam, az önbizalmam is a 0-val vetekszik.

Mert az embernek van egy egészséges önbizalma, azt ha fokozatosan rombolják, ... pl nem érzed nőnek magad, nem érzed kívánatosnak magad, próbálsz megfelelni de semmi hatása, csak úgy vagy... mert semmi pozitív visszajelzés.

Ez azért taccsra vágja az embert, legalábbis engem :/

Olykor a barátaim társaságában sem érzem jól magam. A jókedvet is csak magamra erőltetem néha! :/

Nem akarom ezt az állapotot, (1 éve még egy magabiztos, pozitív kisugárzású csaj voltam) Vannak napok mikor oké, de aztán vhogy visszaesek ebbe a melankolikus állapotba.

Egyik pillanatban még, de jó lenne egy pasi, .. a másikban meg már, dehogy kell nekem!

Segítsetek, mert így csak a saját gondolataim kavarognak, mintha nem találnák a kiutat!

Köszönöm