Jól tettem, hogy otthagytam?

A (volt) párommal 5 éve voltunk együtt. A szüleimnél él(t)ünk. Azért furcsa még a múlt idő, mert nemrég dobtam ki. Már nem volt életerőm, életkedvem mellette, mindez fél óra alatt visszatért, most, hogy otthagytam.

A volt párom olyan tipikus jófiú volt mindig is, látszólag bólogat mindenre, senkinek nem szól vissza, mindent eltűr (igen, az én házsártos természetemet is, a szüleim szerint mégegy ilyet nem találok). Azonban ha kihozzák a sodrából, pedig azt újabban nem nehéz, nagyon agresszív, senki nem gondolná, milyen vadállat és milyen csúnya dolgokat vág az ember fejéhez (pl mindig is rossz volt a kapcsolatom anyámmal, erre a fejemhez vágta nem egyszer, hogy engem még az anyám sem képes szeretni). Volt, hogy megkérdőjeleződött, ki a vérszerinti apám, erre egy veszekedéskor ezt is az arcomba vágta, hogy egy k**va lánya vagyok és és is csak az vagyok. Most épp kirándulni voltunk, erre a vezetésünket hasonlítgattuk össze, ebből kezdődött a vita. lementünk egy tóhoz sétálni, ott is csak folytatta a veszekedést, pedig én már hagyni akartam. Már ott megmondtam neki, hogy köszönöm a "kellemes sétát", ilyet többet nem kérek, de csak folytatta, nem hagyott békén. Aztán a kocsiban már olyanokat mondott, hogy olyan sötét lelkem van, mint a sátánnak, és hogy én mindenkit elriasztok magam körül (mindig is tudta, hogy ez gyerekkorom óta a legfájóbb pontom, hogy mindig úgy éreztem, senkit nem érdeklek és mindenki elhagy). Erre elsírtam magam, hogy tudja, mennyire fáj ez nekem, hogy mondhat ilyet, ő a szörnyeteg, hogy képes ilyet mondani... és hogy legszívesebben már meghalnék, úgysem kellek senkinek (tényleg depressziós tüneteim vannak régóta, nincs életkedvem, erőm semmihez, de ő semmit sem segít) majd megállt az egyik áruháznál, én megkértem, kicsit hagyjon magamra, hogy összekapjam magam a sírásból, erre kiszállt a kocsiból, rámvágta az ajtót, hogy majd hazamegy valahogy, én nem érdeklem, és elment. Erre én vártam egy negyed órát a kocsiban, de már furcsa, sötét alakok kezdtek körözni a kocsi körül, megijedtem, fel akartam hívni, hogy jöjjön ide, mert félek, hátha ki akarnak rabolni vagy valami agresszív kéregetők (velük is volt már rossz tapasztalatom), erre kinyomta a telefont. Ezután én elindultam a kocsival (ami egyébként az enyém) és otthagytam. Már csak annyit írtam neki, hogy hol lesznek a cuccai kint.

Szerintetek jól tettem? Már az utóbbi időben azon gondolkodtam, jobb lenne szakítani, mert a kapcsolatunk miatt vagyok ilyen kedvtelen, erőtlen, mindig szomorú és ideges. Ez már nem mehet tovább, csoda, hogy még nem betegedtem bele.