Az első kapcsolatból kilépni miért olyan nehéz döntés? Felnőni, s meghozni azt. Tapasztalataitok?

Ha nagyon szeretsz valakit, akkor tudod mikor érdemes még a kapcsolatért tenni, és mikor van már az, hogy a másik ember olyan szinten mocskolódott be, hogy neked nincs más, mint a lépés, ha azt akarod, hogy ne legyen későszámodra és ne hullj darabokra.

Én fél év után éreztem, hogy nem ő az igazi, de meggyőztem magam, mert mindenki szerint ő volt a "tökéletes". Egy darabig jobb is lett, végül 4 év után úgy elmérgesedett a viszony, hogy továbbálltam. Ő még folytatta volna, pedig halott ügy volt. Ha kicsit tapasztaltabb vagyok, össze sem jövök azzal az emberrel. Nem érdekelt egyébként, hogy nem találok mást (addigra már annyira padlón volt az önbizalmam, hogy eleve arra számítottam, nem fogok mást találni), de már egyedül is szívesebben voltam, mint vele. Miután szakítottunk, végre visszatért az életkedvem. Az a baj, hogy első kapcsolatban az ember idealista.. nem is gondol rá, hogy egyszer vége lehet, úgyhogy az életét és érzéseit is úgy alakítja, hogy a párkapcsolattól függővé váljon. Az első kapcsolat többnyire tanulópénz, hogy a többi jobban sikerüljön.

Az neked kell tudnod, hogy ki akarsz-e lépni a kapcsolatból. Ha nem vagy benne biztos akkor csinálj pro-kontra listát. Hogy mit szeretsz és mit nem a párodban. Aztán figyeld meg az érzéseidet, amikor vele vagy. És mindig találsz másikat! Az a rossz döntés, ha hetekig, hónapokig esetleg évekig hitegeted a másikat és még esélyt se adsz neki a továbblépésre.