Szakítás után pszichológus?

hmmm....

Akkor leírom neked az én történetemet.

az én barátnőmmel 8 hónapig voltunk együtt. Olyan szerelem volt, hogy hegyeket, földeket, felhőket zilált szét, minden nap, minden második nap találkoztunk. Iszonyúan szerettük egymást, annyira, hogy volt, mikor nem is volt elég az ha facebookon beszélgettünk, rohantam hozzá, ki a délibe, fel a vonatra és téptem le mint a veszett hozzá, fel hozzá átöleltem ő is visszaölelt, és éreztük, hogy a szívünk egymásért, egy ritmusra vert. Elképesztő volt, rózsaszín köd, pillangóék a gyomorban, kimeríthetetlen energiám volt, futottam, futottam, mint a bolond és nem fáradtam el, mikor a kezét fogtam a menybe mentem, tényleg, ilyen szerelem egy életben csak egyszer lehet.

Aztán jöttek a gomolyfelhők, elkezdtem alaptalanul féltékenykedni, megütöttem, féltékenykedtem, úgy, hogy közben egy szót sem szólt egy fiúhoz sem, semmi alapja nem volt a féltékenykedésemnek. Ráírtam a volt barátjára, kibeszéltem a háta mögött, bántottam, megaláztam, tönkre tettem, nem hittem el, hogy egy ilyen gyönyörű tízből, tízes lány, képes engem szeretni, egy ilyen ronda szörnyeteget. És nem hagytam abba, folytattam az alaptalan vádaskodást, a féltékenykedést, az ellenőrizgetést, addig, hogy szegény kis kincsem, már nem bírta és végül szakított. elment, másé már, mással van, én ezt feldolgozni nem bírtam, felvágtam az ereimet, nem mentem orvoshoz, bekötöttem wc papírral meg átkötöztem szigetelőszalaggal, begyógyult, úgy ahogy. De halálvágyat éreztem, halni akartam, föld alatt akartam lenni, azt akartam, hogy földdel takarjanak be és ne érezzem ezt a kínt, hogy a saját hibámból tettem tönkre a kapcsolatomat. Mondta nekem, nem egyszer, nem százszor, hogy menjek el orvoshoz, pszichológushoz, pszichiáterhez, és gyógyíttassam meg magam, mert ez már beteges féltékenykedés. De nem tettem, pedig még orvost is keresett nekem, nem mentem el. Szakított.

Most itt vagyok és eszem magam, falcolom a csuklóm, mag akarok halni. A szakítás után, bementem a pszichiátriára, ott bezártak a zárt osztályra, kaptam egy gyógyszert, amitől majdnem meghaltam, kishijján kómába estem, rángatóztam a fogaimat annyira összeszorítottam a fájdalomtól, hogy pár ki is tört. Végül kihoztak saját felelősségre. Kaptam ellenszert és most már úgy ahogy jól vagyok.

Visszamentem a pszichiáteremhez, ő adott nekem egy címet, mert az esetem túllép a hatáskörén, nem tud rajtam segíteni, elmentem arra a címre. Nagyon kedves és rendes pszichológusok és pszichiáterek vannak ott, kaptam gyógyszereket, kibeszélhettem magamból a dolgaimat, de szart se hatott, ugyanúgy hiányzik, a mellkasomból húz egy érzés, iszonyú nagy nyomatékkal, húz, húz, húz és húz, hozzá a volt barátnőmhöz, bármerre nézem őt keresem, de sosem látom többé már őt. Nem tudom mi lesz, nem tudom.

Hogyha úgy érzed, hogy nem tudod egyedül feldogozni a dolgot, feltétlen menj el egy pszichológushoz, az első 1-2 kezelés nekem is használt, tök jól voltam, úgy ahogy, aztán végül visszaestem, bár én egyedi eset vagyok, mert több problémám is van, de szerintem ha elmész egy pszichológushoz, az helyrefog tenni, legalábbis rossz nem fog származni belőle.

7-es.

igaz, de néha segít.

Olyan zenéket kell hallgatni amit erőt adnak, olyan filmeket kell nézni amik megváltoztatják a nézőpontodat, kicsit merésznek kell lenni, néha csukott szemmel kell átmenni a piroson, néha gyűlölni kell, néha szeretni, néha fittyet hányni a dolgokra. Félvárról venni a helyzeteket. Néha ki kell kelni az ágyból, felhúzni a cipődet és ki kell menni az utcára és rohannod kell, tiszta erődből, kisprintelni a dühödet, és igen, sírni kell, rengeteget sírni, annyit, hogy szinte már kiszáradj, a sírás a legjobb ellenszer a lelki fájdalomra, ki kell sírnod a fájdalmadat, utána töröld meg a szemed, fújd ki az orrod, várj egy picit, egy, két napot. Fuss, tiszta erődből, megint sírj, megint fuss, keress valakit akinek elmondhatod a fájdalmadat. Keress valakit akit átölelhetsz, akinek a karjaiba omolhatsz. ezek után, állj meg, gondolkozz, a szíved, a lelked, az elméd, a tested zavart lesz nagyon, mert nem a szerelmed hiányzik, hanem a szerelmed előtti életviteled. Az hiányzik, állnod kel, türelmesen, míg a szellemed megnyugszik, lenyugszik, a szellemben brutális mennyiségű energia van, amit akkor használ fel, amit akkor mozgósít, ha a lélek és a szív elkezd kötődni valakihez, ilyenkor a szellem, elszakíthatatlan, elnyűhetetlen láncot képez és hozzákapcsolja magát ahhoz a valakihez akit szeretünk. Ezt a láncot, kapcsot, köteléket, sem ember, sem Isten, sem az idő nem képes elszakítani, csupán a szellem döbben rá, érzékeli azt, hogy azt a köteléket amit létrehozott, fel kell oldoznia, mert a szellemünk, mást akar, máshoz szeretné kötni magát, ekkor kezdjük el elengedni a volt szerelmünket, a szívünk egyedül lesz, a lelkünk megnyugszik, a szellemünk pedig munkálkodik azon, hogy feloldja a köteléket, és ha a szívünk újra szerelmes lesz, a lelkünk újra begyógyul, a szellemünk pedig elkezdi szőni, kovácsolni azt az elnyűhetetlen láncot, kötelet, ami ahhoz az emberhez kapcsol, akit a szívünk szeret.

Én ebben hiszek, bocsánat ha butaságokat fecsegtem, de én így élem meg ezt a dolgot.