Reménykedjek még?

Sziasztok! 29 éves fiú vagyok, a barátnőm (aki szombat óta sajnos csak a volt barátnőm) 21 éves. Május végén jöttünk össze, előtte nem ismertük egymást. Az első 2 hónapban minden nagyon jó volt, legalábbis nekem úgy tűnt. Sokat találkoztunk, együtt aludtunk, amikor pedig nem voltunk együtt, akkor is egész nap beszéltünk írásban. Tényleg nagyon jól megvoltunk, nagyon kedves, odaadó volt, én tényleg úgy éreztem és láttam rajta, hogy szeret. Az elején néha szóba jöttek az érzések, mindig azt mondta, hogy nagyon nehezen lesz szerelmes, de velem úgy érzi sikerülni fog, már ez is nagy szó nála, hogy ennyi idő után ezt érzi, amit érez irántam. Körülbelül 1 hónapja voltunk együtt, akkor már ki is mondta, nem csak mutatta. Aztán körülbelül 5 hete, egyik pillanatról a másikra megváltozott, már nem igényelte annyira a társaságom, nem mondta, hogy szeret és szinte semmi ilyesmi. Ez így ment 1 hétig, akkor leültünk megbeszélni a dolgokat, megbeszéltük ki miken változtasson (apróbb szokások voltak ezek inkább) és, hogy minden rendben lesz, csak ne sürgessem, ő már az elején is mondta, hogy nehezen lesz szerelmes. Miután ezeket a dolgokat megbeszéltük, kb 1-2 hétig minden rendben is volt, aztán még rosszabb lett. Már nem csókolhattam meg, nem feküdt le velem, mert nem kívánta. Sokkal kevesebbet beszéltünk, ha írásban beszéltünk, sokkal lassabban reagált, kevesebbet, és nem igazán olyan dolgokat, mint amilyeneket régen. Közben elmentünk 3 napra nyaralni is, ott sem történt köztünk semmi (hozzá tartozik, hogy fel volt fázva), de körülbelül annyi közünk volt egymáshoz, hogy megfogta a kezem és odajött néha puszit adni és átölelni. Most szombathoz egy hete együtt aludtunk, én próbálkoztam, de megint sem egy csók, se semmi...ezen kicsit már felkaptam a vizet, hogy olyanok vagyunk, mint valami barátok....másnap délelőtt szóba jött, és mondta, hogy azért ilyen velem, mert nem érzi azt, hogy szerelmes lenne belém...tudja, hogy nekem ez így rossz, de nem tud velem másmilyen lenni, ha szeretném és nem tudom ezt így elfogadni, akkor szakítsunk. Hozzátette, hogy ő nem akarja, hogy vége legyen, a szerelem neki annyira nem számít, csak ne vitázzunk és érezzük jól magunkat együtt. Én mondtam neki, hogy várjunk még, igyekszem még ennél is türelmesebb lenni, hozzuk rendbe, ne veszekedjünk. Nekem múlt hét hétfőn el kellett mennem Pestre, ott voltam egész héten. A hét elején még minden nap írt, többször is, én viszont magamtól sosem. Írta, hogy vasárnap menjünk el kirándulni, még közös programokat tervezett. Csütörtökön délután hazajöttem, volt róla szó, hogy lehet, hogy találkozunk, miután végez a barátnőjénél (névnapja volt a barátnőjének). Végülis nem találkoztunk, mert a barátnője nagyon beteg, ma műtik és kicsit kiborult. Pénteken délután szintén úgy volt, hogy találkozunk, de akkor meg azért nem, mert hazajött a legjobb barátja Ausztriából, és vele voltak. Este még beszéltünk telefonon, mondta, hogy szombaton találkozunk, még ott sem volt semmi konkrét előjel....aztán most szombaton délután írt, hogy nemsoká feljön hozzám...éreztem, hogy baj van, mert nem így szoktuk megbeszélni a találkozókat. Jött is, bejött az ajtón, elhozta a cuccaim és a lakáskulcsomat...és szinte már ment is volna. Mondtam neki, hogy azért ugyan annyi még férjen már bele, hogy megbeszéljük, hogy mi is ez most. Elmondta, hogy nem szeretné folytatni, mert nem szerelmes, már csak úgy néz rám, mint egy barátra, és mindkettőnknek ez lesz a legjobb. Ő nem vágyik arra, hogy átöleljen, megcsókoljon. Sajnálja, hogy így alakult és, hogy megakart változtatni. Természetesen rákérdeztem, hogy egy harmadik személy van-e a dologban, amire azt mondta, hogy nincsen senki és nem is lesz egy jó darabig, mert egyedül szeretne lenni, hogy átgondolja mit kezdjen az életével (csak részmunkaidőben dolgozik, egyelőre nem talál mást, és gondolkozik, hogy tanuljon-e, vagy kimenjen Ausztriába dolgozni decembertől). Azt mondta, hogy ő már az elején érezte, hogy nem biztos, hogy ebből szerelem lesz, mert voltak dolgok, amik zavarták és ezek egyre erősödtek. Volt időszak, amikor jobban kedvelt, de szerelmes az nem volt. Fura, mert nekem pedig nagyon is annak tűnt, ahogy szólított, amiket mondott, ahogy viselkedett velem...kérdeztem, hogy biztos-e a dolgában, azt mondta igen, bár nem volt túl meggyőző. Elvileg ő az nap reggel döntötte el, hogy így lesz a legjobb, előtte még nem volt benne biztos. Ha szeretném, pár hét múlva visszatérhetünk rá, hogy akkor is így gondolja-e, de nem hiszi, hogy akkor másképp lenne, nem szeretne reményben tartani. A sors fintora, hogy most lesz a névnapja és én a szakítás előtt pár órával vettem meg neki az ajándékot, így azt akkor oda is adtam..nem akarta elfogadni, mert, hogy ez így kellemetlen neki, de végülis elvitte. Egy könyvet kapott egyébként. A szakítás napján, este írt még annyit, hogy köszöni a könyvet, nagyon tetszik neki, eltaláltam az ízlését, és, hogy csak ezt szerette volna mondani, és tudni, hogy nem csinálok semmi butaságot. Azóta nem beszélünk, és nekem nagyon hiányzik, borzasztóan szerelmes lettem belé sajnos. :( Gondolom nincs sok esély reménykedni, nem is teszem, csak egyszerűen nem értem mi volt ez az egész, hogy változott meg benne ennyire egyik pillanatról a másikra minden. Mi a véleményetek?