Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehet túllépni azon, ha szakít velem életem szerelme?
Próbálom röviden leírni, hogy mi aggaszt különösen, akit érdekel és végigolvasná,nagyon megköszönném, mert lenne egy kis rálátása a dologra, így talán könnyebben tudna hasznos tanácsot adni:
18 éves koromig nem volt senkim. Nem azért, mert nem kellettem senkinek és nem is azért mert nem vágytam rá, hanem mert akárkivel közel kerültem ahhoz az állapothoz, hogy beleszeressek, egyszerűen megrémültem. Mindig az lett a dolog vége, hogy nem jöttünk össze-miattam.
De aztán végre akadt egy kivétel. Akibe nagyon hirtelen nagyon beleszerettem, pánikolás nélkül. Ő talán még annál is jobban szeretett, mint amennyire én őt. Csodálatos volt a kapcsolatunk, az álmodozásaimat is felülmúlta.
Azért vitáink voltak, az elejétől fogva. De sosem mentünk haza, vagy feküdtünk le este úgy, hogy előtte nem békültünk volna ki.
Sajnos ez a helyzet az utóbbi időben megváltozott. A vitáink elszaporodtak és úgy éreztem, neki már nem okoz gondot, ha haraggal válunk el. Egyre kevésbé aggasztotta, besokallt.
Majd bekövetkezett, ami talán a legnagyobb félelmem volt. Nagyon elege lett az állandó konfliktusokból, a hangulatból, nem érezte már jól magát a kapcsolatunkban és elhidegült tőlem. Komolyan fontolóra vette a szakítást. Ha én nem kapaszkodom foggal körömmel a kapcsolatért, be is következett volna. Ez kb 2 hete volt.
De aztán jó pár napig végre úgy tűnt, minden a régi. Próbáltam a kedvében járni, visszahódítani. Sikerült :) Éreztem, és mondta is, hogy kezdi megint úgy érezni, mint az elején. Visszatért az életkedvem.
De most újra kétségbe vagyok esve :( Úgy érzem hiába próbálkozom tovább,már nem fogom tudni úgy magamba bolondítani, ahogy az elején. Nincs kétségem afelől, hogy szeret. De már nem annyira. És nem is úgy,mint korábban. Már csak úgy szeret, mint a lányt, akihez sok szép emlék köti. Legalábbis így érzem. A következő veszekedésig fenntartható ez az állapot. De ha csak egy apróságon is összekapunk, az már a vég lesz...Márpedig én azt nem fogom túlélni. Mindennél és mindenkinél jobban szeretem, nem múlt el még a szerelem sem, nem is csillapodott. Én életem végéig vele akartam maradni. Nem érdekel, ha vitatkozunk, de nem tudnék mást fele ennyire sem szeretni. Úgy érzem még 80 éves korunkra sem múlna el a szerelmem iránta.
De sajnos tudom jól, hogy vége lesz. Nem akarom elhinni, nem tudom felfogni sem, de valószínű, hogy be fog következni. Már ebbe a tudatba is beleőrülök, hát ha még tényleg szakítunk...Azért írtam le az elején, hogy nem volt még senkim,mert még csak azzal sem tudom vigasztalni magam, hogy talán egyszer csak lesz valakim, aki enyhíti a fájdalmat. De nem...legjobb esetben majd újabb 18 év múlva.
Hogy készítsem fel magam és hogy éljem túl,ha majd bekövetkezik? Bele lehet halni a lelki fájdalomba? Mert szerintem velem meg fog történni...
Kérlek Titeket, adjatok tanácsot! Főleg olyanok válaszának örülnék, akik átestek már hasonlón. Köszönöm!
válasza: válasza:Én 20 évesen találtam meg "életem szerelmét", vagy legalábbis akkor azt hittem. Megismerkedésünktől számított pár napon belül már rendszeresen együtt aludtunk. Én eredetileg csak meg akartam fektetni, helyette egy heves, lángoló kapcsolat lett belőle... legalábbis az első pár hétben. Aztán elkezdett csillapodni, elkezdtek szaporodni a viták, ritkulni a romantikus pillanatok, a lopott csókok, egyre ritkábban, és egyre rövidebben beszéltünk telefonon, amikor nem voltunk egy városban... éreztem a vesztem. Én is elkövettem az ilyenkor leggyakoribb hibát - ráakaszkodtam. Ötödik barátnőm volt az életemben, de az első szerelmem. Lassan két éve, hogy szakított... elég csúnyán. Utána még ment a keringő, felváltva kerestük egymást, kavartunk is egyszer, de vége. Lassan két éve, hogy vége, és alig pár hete, hogy úgy érzem, sikerült túllépnem rajta. Neki már jó ideje kapcsolata van, nekem meg jutott néhány elég rövid valami pár elég érdekes lánnyal... de most úgy érzem, hogy készen állok egy következő, komoly kapcsolatra :)
Hogy mi kellett hozzá? Kicsaptak az egyetemről, megjártam három országot, ahol hónapokat dolgoztam, becsődöltettem két saját vállalkozást, azóta 6 rövid, viharos kapcsolatom volt (egyiknek se miattam lett vége), elkezdtem két új nyelvet tanulni, és a vele töltött korszakból mindent "felégettem" magam mögött. Nehéz volt... nagyon nehéz. De sikerült. :)
23F
Köszönöm a válaszokat!
Azt elfelejtettem kérdezni: Szerintetek hogy tennék jobbat magammal? Ha a rengeteg szép közös emlékünkre visszagondolnék és örülnék,hálát adnék az égnek, hogy megadta nekem.
Vagy magamra erőszakoljam, hogy "felégessem" őket, és elfelejtsem, amennyire csak képes vagyok rá?
válasza:Ugyanez volt nálunk... ugyanazt mondta a barátnőm , hogy kissé elhidegült és nagyon szeret , de már nem szerelemből...
Nagyon a padlóra kerültem és azóta is próbálom visszaszerezni... Én még nagyon szeretem , viszont Ő tudomást sem vesz rólam...
Nekem is szintén 17,5 éves koromra jött el az én kis csodálatos tüneményem , akit annyira szeretek... Sosem volt előtte barátnőm , ezért nem is tudtam , hogy mi a jó és a rossz , ezért nehéz volt... Hibáztam , de Ő is. Én a hibáit elnéztem , mert nagyon szerettem , viszont néha már az is probléma volt , ha jót akartam... például , hogy esőben ne buszozzon és ne ázzon bőrig... kocsival elé mentem , aztán jött az , hogy már megbeszéltük , hogy busszal akar menni....
Ember nem halt még bele a lelki fájdalomba , viszont én nagyon a peremén voltam... Nem ettem , nem ittam jó pár napig , mindösszesen lehet szégyen vagy nem szégyen napokig sírtam... Ez már csak pár könnycseppet jelent körülbelül 2 hetente... Az emlékek halványulnak , de sose tűnnek el...
Szerintem állj talpra és légy határozott! A hibám az volt , hogy én nem ezt tettem és a szívemre hallgatva azt tanácsoltam neki , hogy a boldogsága a legfontosabb és döntsön a szíve szerint. Helyette inkább határozottnak kellett volna mutatkoznom és megmutatni , hogy egy férfi áll mellette.
Pont ugyanez volt nálunk is... és egy év után rosszul esett , hogy szakított! :)
Ha gondolod írj üzenetet...
F/18
válasza: válasza: válasza:Én felégettem, bár nekem nagyon sokat segített ő is benne hogy elfelejtsem pedig nagyon szerettem. Én most van mellettem egy olyan ember akit szó szerint mindennél és mindenkinél jobban szeretek, és áldom a napot hogy találkoztunk.
Légy határozott, ki fogod bírni. Fájó dolog a szakítás de jobb lesz idővel. Nekem fél év volt mire felépültem, de ő úgymond "könnyített" a helyzetemen a tetteivel.
válasza:En úgy gondolom hogy nincs problé,a ezzel a kapcsolattal csak talán részéről elmúlt a szerelem, amit egy nagyon erős kötődés vesz át. Ezzel nincs is semmi gond.. Ha esetleg veszekedés adódik próbáljatok kompromisszumot kötni..
Azt jól csinálod hogy próbálsz a kedvében járni. mert talán ezzel kompenzálod az állapotot
Én is próbáltam győzködni magam egy ideig, hogy nincs probléma, egyszerűen csak nem szerelmes már. De nem csak a szerelem múlt el sajnos, hanem az érdeklődés is. 1-1 szavas válaszokat ad az üzeneteimre. Nem kérdez rólam semmit, nem érdekli mi van velem, hogy vagyok.
A kérdés kiírása után nem sokkal találkoztunk. Voltak pillanatok, hogy úgy éreztem, nincs probléma. Bár nem érzem, hogy szerelmes lenne, egészen tarthatónak tűnik az állapot. De aztán elmúlt a reménykedés sajnos, miután hazament. Egy nagyon rossz hangulatú telefonbeszélgetésünk volt este. Ahogy előbb írtam, szinte csak igennel és nemmel válaszolt a kérdéseimre. A kijelentő mondataimra meg vagy sehogy, vagy jobb esetben nagy nehezen talált egy másik témát, amihez szintén csak 1-2 szót tudott fűzni mindkettőnk. Nem bírtam magamban tartani, így megkérdeztem, miért ilyen szűkszavú. Erre az volt a válasz, hogy "Nem tudok mit mondani".
Én újra sírva aludtam el, egyre jobban szétesem idegileg és lelkileg is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!