Cserbenhagyom a másikat, vagy csak teljesen másképp gondolkodunk és jobb volna mindkettőnknek, ha szakítanánk? Bővebben lent (Előre is elnézést ha hosszúra sikerül. )

Amikor összejöttem a barátnőmmel, meggyőződéssel azt mondtam neki, hogy Látok fantáziát kettőnkben, tehetnénk egy próbát. Akkoriában az ő házassága rosszul működött, viszont nem volt kötöttsége egy közösen felvett hitelen kívül. Úgy tűnt a dolog, hogy mindketten szemezünk külföldi munkavállalással, és mindketten egyedül vagyunk a terveinkkel, így a vonzalmon kívül ez is összekötött minket. Egy munkahelyen dolgoztunk, de engem hamarosan leépítettek.

Úgy alakult hogy ezáltal én végül megszereztem a lehetőséget, hogy kamionsofőr legyek és éltem a lehetőségekkel. Amikor belejöttem feldobtam, hogy járjunk ketten kamionozni, ő utasként, így is fejenként több pénz esne le, mivel nem is valami pótolhatatlan beosztásban dolgozik, úgy együtt járhatnánk nem volna hiányérzet és tanulnánk a nyelvet a külföldi munkára.

Én ezt a lehetőséget a jövő megalapozására szántam.

Végül tipikus sofőr-barátnő kapcsolat lett. Heti fordulókkal jártam haza.

Természetesen a távkapcsolat nem működik hosszútávon, így elhidegültünk, viszont nekem lehetőségem van több pénzt keresni, időközben elég jól megtanultam a nyelvet és nem okozna gondot egyáltalán a külföldi munka. Egy szóval míg én sok megpróbáltatásból sokat is tanultam, ő addig gyakorlatilag mindenből kimaradt és azóta is úgy él mint azelőtt.

Hasznos és nehéz volt eddig az utam, viszont az otthoni környezetem annyit lát csak hogy több a pénzem, kocsikázok egész héten és senkiben fel sem merül, hogy nem jókedvemben csinálom.

Én eközben rengeteg lehetőséget fedezek fel mindenütt, apróságokat, amitől jobb (vidámabb,boldogabb) az ember élete. Emellett a megszerzett tudással vidáman tudnék egyszerű 8 órás munkát találni külföldön.

Hétvégén csak arra vágyom hogy emberek közt otthon lehessek, ne kelljen harcolni mindenért, lazíthassak. Ezt barátnőm úgy érzékeli, hogy helyette sörözni mennék, bár mindig utolér a bűntudat, és hogy nem akarok semmiben segíteni. (semmi égetően sürgős, vagy fontos).

Már inkább csak azért járok "haza" hogy elejét vegyem annak az állításnak, miszerint mindig egyedül hagyom.

Nincs elképzelése, milyen program kapcsolna ki mindkettőnket, helyette tőlem várja, hogy találjak ki valamit. Viszont ami engem igazán érdekelne, arra ha el is jön, nem hajlandó bekapcsolódni, kipróbálni, stb.

Úgy érzem én erre mennék, ő pedig leginkább semerre, úgyértem ha van is bármilyen érdeklődése, nem tesz érte, amit pedig én kínálni tudnék az nem érdekli, nem kapcsolódik be. Erre értem azt a kérdést, hogy cserbenhagyom, vagy jobb ha rákényszerítem, hogy ne tőlem várja a megoldást?

Én 27 vagyok, Ő 30 felett pár évvel, és aggódok, hogy most fiatal, lassan itt volna az ideje neki gyereket összehozni. Én pedig még ráérek, másrészt egyáltalán nem látom alakulni a dolgokat afelé, hogy stabil lenne a kettőnk kapcsolata, amire felelősen lehet utódokon gondolkozni.