Tényleg ennyire ellentétes a két nemnél a szakítás feldolgozása? Elsősorban pasik véleményét kérném!

Én szakításkor minden kapcsolatot megszakítok, mert volt már olyan, hogy visszakönyörögte magát és újra összejöttünk, de végül úgyis szakítás lett a vége.

Amikor engem dobtak ki akkor is ez volt a legjobb stratégia, nehogy én csússzak térden. Ha már egy kapcsolatban felmerül a szakítás ott már nagy gond van. El kell gondolkodni érdemes e a másikért küzdeni, életben tartani a kapcsolatot.

Nálam szakítás után elég rossz. Hiányzik, foglalkoztat mi lehet vele és megbánom a szakítást, vagy ha ő dob ki akkor a miérteket keresem és hibáztatom magam olyankor is, amikor nem én tehettem róla. Ezért is kell a teljes elszigetelés. Ilyenkor barátokkal vagyok többet, munkába temetkezek stb., de az első mondjuk két hónap elég szar. Ha feltűnik valaki, akivel randizok, akkor már könnyebb. :D

28F

Még sosem próbáltam magam visszakönyörögni. Viszont volt olyan, hogy az exem látszólag jó viselte a szakítást, de teljesen belerokkant.

36/F

Amit leírsz az pont hogy nem az általános, tipikus.

A férfiakat szokta jobban megviselni egy szakítás, míg a nők körül szinte egyből megjelenik 3-4 legyeskedő fickó aki onnantól látva a lehetőséget körülugrálja... akármilyen sarkítottnak is hangzik, egy nő mindig könnyebben talál partnert, kiváltképp ha csak vigasztaló "ugorjunk-fejest-egy-másik-kapcsolatba-fejelteni" címszóval teszi azt, mert ott még csak nem is a lelki összhang számít.

Aki pedig valami félreértelmezett feminista dacból tagadja, hogy egy nő könnyebben szedhet fel magának felejtéshez (és amúgy is általában) partnert, azzal nem lehet mit kezdeni.

Különbségek amúgy vannak, de a te eseted épp homlokegyenest ellentéte az átlagnak.

Ti ilyenkor max 1-2 nap után kihívóbban kezdetek öltözködni, mert más férfiak elismerése hízelgően és önbizalom javítóan hat... esetleg letöröltök minden közösségi site-on kirakott közös képet, Twitteren végigírkáljátok milyen szép az élet, posztoltok negyven "erős-vagyok-szingli-vagyok" videóklippet, és úgy általában meg sem tapasztaljátok a magányt ha nem akartok az önsajnálkozásban tapicskolni, mert ha egy nő akar, bármikor kerít a már meglévő ismerősi köréből egy befűzhető férfit.

Egy férfinek viszont ilyenkor nincs ilyen mirelit önbizalom növelési lehetősége, legyen akármennyire is talpraesett vagy sármos, és úgy amblock könnyen ismerkedő típus, mert amíg egy férfi akkor is befűzhető vigasztaló vállnak/faroknak, ha ösztönösen megérzi hogy éppen csak gyors pótléknak kell, addig egy nő ilyenbe nem ugrik bele, biztonsági köröket futna amihez egy férfinak szakítás után se kedve se lelki ereje nincsen.

Így aztán marad a hirtelen felélénkülő intenzitás a baráti, haveri kapcsolatokban, a kocsmázás és mattrészegre ivás, majd (a nőkhöz mérten sokk○l lassabban előjövő) büszkén magányos farkaskodás, a boxert/zoknit/polót szándékosan szanaszét hagyó, borostát növesztő, nőket szemérmetlenül végigmustráló szakasz... de ez sokkal lassabb és szinte mindig besüppedős kesergés előzi meg.

Adva persze, hogy komoly kapcsolat volt, komoly érzésekkel.

Ez pedig egy erősen off-ba hajló hosszú válasz lett. :-)

[link]

Ez a kép jutott eszembe a kérdésről. :D

Nálunk is pont ez volt... Exem dobott ki, én hónapokig majd meghaltam, szenvedtem, bőgtem, nem ettem, minden zh-mat elcsesztem, sírtam utána, könyörögtem neki, megpróbáltam mindent, tiszta szánalom volt...

Ő közben kvajó kedvű lett, élte világát, csajozott, haverokkal lógott, egy percig nem hiányoztam neki, azt hittem meghalok...

Több éves kapcsolat után volt ezt.

Aztán szép lassan kezdtem kikaparni a depiből, újrakezdeni az életem, sport, munka, tanulás, helyrehozni amiket elrontottam a saját életemben emiatt az egész miatt, jobb kedvem lett, barátokkal lógtam, megismertem valakit, na és AKKOR jött vissza térden csúszva, sírva, minden amit akarsz, hogy hát ő megbánta, kezdjük újra, blabla.

Erre röviden tömören is csak annyit tudtam mondani, hogy b.zdmeg...

21L