Ekkora szerelmi bánatra mi lehet a megoldás? Többi lent

Egyszer nagyon régen középiskolás koromban. Volt egy fiú és nagyon kedveltem, sőt mondhatni azt első szerelem volt. Amire az ember mindig emlékszik. Kétszer is megpróbáltuk, mindkét alkalommal ő szakított velem. Az okokra már nem emlékszem de azt tudom, hogy utána évekig odavoltam érte titokban. Az idő segített sokat. Idővel rájöttem, hogy nem passzoltunk. Teljesen máshonnan jöttünk, másmilyen személyiséggel. Nekem a szüleim szigorúak voltak és szerettek. Neki az édesapja volt egyedül, ha jól emlékszem az édesanyja elhagyta. Kollégiumban élt Budapesten és sosem kapott igazán szülői szeretetet. Nekem a szüleim megpróbáltak mindent megadni és ezután pedig magamnak kellett megdolgozzak mindenért. Neki mindig mindenért megkellett dolgoznia mert különben nem jutott volna semerre sem egyedül. Mivel neki nem volt úgymond senkije sem teljesen önfeledt módon élt, nem kellett megfelelnie. Nekem pedig pont fordítva, nyilvánvalóan voltak elvárások a szüleim, az iskola és mások részéről.

Így visszagondolva mi annyira máshonnan jöttünk, hogy nem is sikerült volna. Teljesen ellentétekké formálódtunk az évek során. Régóta nem vagyok már belé szerelmes, ő csak egy kedves emlék. Az első szerelem emléke.

Ahogy az egyes mondja. A nyugtatóval annyit értél el, hogy kitoltad a szenvedésedet. Mintha minden egyes kapszulával nyomtál volna egy pause gombot.

Bármilyen rossz is, ezeket meg kell élni, végig kell rajta menni.

Én is hasonló helyzetben vagyok.

Nekem 6 hónap környékén kezdett el látványos javulás bekövetkezni.

Most van 10 hónapja, hogy vége lett de még mindig rossz.

Már nem szenvedek, nem befolyásolja az életemet és a döntéseimet, de rossz.

Erre csak az idő a megoldás, nyugtató semmi képpen.