Ha szerelmes vagyok miért nem birom kidobni a pasikat? Hogyan lehet ezt megoldani?

Vannak olyan dolgok amikert siman lazán kidobok bárkit, nem is akarok toxic emberek mellett lenni, élni, pl aki zsarol fenyeget, vagy nem érzem magam vele jol, vagy lejárat a haverja elött, vagy beszól csúnyán beszél egy vitánál, uralkodik csicskáztat, vagy mellettem les más nöket ezzel engem mas csajok előtt leégetve nekik az egojukat növelve, vagy más ilyen "apró cseprő" kontextusok, amikor mindig kap vmi "késszúrást vagy hátbadöfést" az ember, egy egy pillanatban.

Amig nem vagyok szerelmes, simán lazán lépek tiltok törlök.

Kapcsolatban meg szerelmesen meg nem. Hanem szenvedek némán, nyelek, reménykedek a szép pillanatokban, meg akarom beszélni, kérek, elhessegetem, nem fókuszálok az ilyen pillanatokra hanem a szépre, az utolsókig is meg akarom oldani hogy jó kapcsolat legyen, ha külön is megyek hogy ne aludjunk ma együtt ne találkozzunk, akkor a másik hiányzik és úgy szenvedek mint a kutya, mindig kibékülök, elrendezem leküzdöm magamban a sérelmeimet.

Most olyan pasival foglalkozom akibe nem vagyok szerelmes, úgy annyira nem is tetszik, rendes, kedves aranyos (de gondolom csak ezért, mert nemigen kell a nőknek).

És tartok attól mi lesz ha olyan jön az életembe megint aki vonz tetszik, jó vele, összejárunk együttjárunk bemutat egybe forr az életünk, szerelmes leszek, aztán kezdi ezeket megint az is.

(Olyan valaszok nem èrdekelnek hogy nem biztos hogy egy másik fog e triggerelni, megbántani. Nem volt még olyan kapcsolatom soha amiben ne kellett volna nyelnen megalkudnom vagy el lehet ballagni. Nem álmodozni akarok most. Persze lehet azt is de most kihagynám.)

Hogyan lehetne szerelmesen is józan hidegvérűnek maradni és ónvŕdelemben magamat jobban szeretve mint a másikat?