Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek? Párkapcsolat, gyógyíthatalan betegség, rövid hátralévő idővel.
Kb. 3 éve tartó párkapcsolat, nincs teljes együttélés - tervezve volt, de a rák kiújulása keresztülhúzta a számításokat.
(30-40-es korosztály vagyunk, de ez most nem annyira releváns)
Én (ffi) vagyok a beteg, 6-12 hónap túlélési eséllyel, folyamatos kezelésekkel (áttétes tüdőrák). Itt sajnos nincs az, hogy akár több évig is elélhetek így, profi csapat tart életben és a körülményekhez képest, viszonylag aktív és tevékeny vagyok.
Szeretem a lányt, ő is szeret engem. Én viszont nem akarom, hogy átélje azt, amit néha látok a kezelések alatt, amikor épülök le és lesz hétről-hétre rosszabb az állapotom. Beszéltünk már erről és mondta, kitart, ameddig kell, a végéig, én ezt látszólag elfogadtam tőle, de nagyon sokat gondolkodom rajta.
Egy héten kb 3-4 napot vagyunk együtt, de ezek a napok is kb már az én rosszulléteimről szólnak, amikor még rosszabbul vagyok, értelemszerűen inkább az egyedüllétet választom. Régebben rendszeresen utazgattunk, itthon és külföldön, most néha lemenni a kisboltba is problémás tud lenni számomra.
Páromnak ráadásul van egy 6 éves kisfia is.. aki egyre többet lát abból, hogy mi a helyzet velem. Lényeg, mert kicsit összevissza lett az egész:
Szeretnék úgy szakítani vele, hogy megértse és elfogadja a döntésem. A szakításom oka a betegségem és az, hogy azt szeretném, minél gyorsabban túllegyen ezen. Nem akarom, hogy kórházba kerülve még egy "feladat" legyek számára, így is van bőven neki (tanul és gyereket nevel, dolgozik).
Már azon gondolkodom, hogy bunkó leszek, ami sajna távol áll tőlem, vagy megcsalom, stb.. Vélemények?
#10
Te egy óriási érzéketlen barom vagy. Halálos beteg és 6-12 hónap múlva meghal. Te meg azzal jössz elő, hogy nem szereti a csajt? Pont, hogy szereti. Tudom te végig tudnád-e nézni, hogy a párod szenved érted, miattad, de nem mindenki te.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!