Jó döntés volt szakítani szerintetek?

24 éves fiú vagyok, elvált, van egy 3 éves kislányom, az anyja külföldön dolgozik, néha jön haza, a volt anyósomnál van, mert én nem tudom magamhoz venni mert anyám is betegeskedik, én rendőr vagyok, rengeteget dolgozok.

Össze jöttem egy 24 éves lánnyal aki ugyancsak elvált, van egy 2 éves kislánya. Ismerte a szituációmat, tudta hogy a kislányom szülő nélkül nevelkedik és eleinte azt mondta hogy majd együtt fogunk élni akkor majd magunkhoz vesszük az én gyerekemet is, egy iskolába adjuk őket majd és közösen neveljük mindkettőt. Egymásba szerettünk, aztán ahogy telt az idő és mentem nála párszor a kislányommal kijelentette, hogy majd ha együtt leszünk akkor ő nem fogja tudni nevelni az én kislányomat is, majd fog jönni esetleg hétvégenként, mivel hogy az még messzebb van és ő másképpen nevelkedik mint ahogy azt a barátnőm akarná és már nem fogja tudni ő úgy nevelni ahogy ő jónak látja. Volt anyósom 3 gyereket nevelt fel és jól neveli a kislányomat, mindig megvan csinálva a haja, kis dundi..a barátnőm kislánya nagyon rossz, elvan kényeztetve, nem lehet menni sehova vele mert már ha 2 percig nem ő van a középpontban akkor kiveri a hisztit és egyfeszt sír, mindenki rá kell figyeljen és vele kell játtszon. Az enyém kis nyugodt, mindig mosolyog és ritkán kényes vagy sír. Láttam hogy ez a barátnőmet nagyon zavarta és mintha féltékeny lett volna. Ha négyesben voltunk és egy kicsit többet foglalkoztam az enyémmel akkor az ő gyereke mindig kiverte a hisztit és mindig vagy elvette az enyémtol a játékokat vagy elkezdte hajgálni őt dolgokkal, és a barátnőmet nagyon zavarta hogy nem egyfolytában az övével foglalkozok. Ezen kívül bármi miatt én voltam a hibás: ha épp beszéltünk telefonon minden jó volt addig amíg a gyereke elkezdett nyűgösködni vagy sírni, mert akkor mindig felkapta a barátnőm a vizet és mindig rajtam csattant az ostor, leszidott engem, kinyomta a telefont, aztán vissza hívott mikor már lenyugodott. Ha beteg volt a kislánya 1 hétig akkor azon a héten bármiért engem cseszegetett, hogy miért ezt csinálom és nem amazt vagy miért nem csinálok semmi hasznosat munka után.. Munka után ha haza értem (külön laktunk nem együtt) és épp megakartam nézni egy filmet és közben felhivott, akkor rám szólt hogy ne feküdjek hanem menjen csináljak valami hasznosat, vágjam le itthon a füvet az udvaron vagy csináljak valami házi munkát, mert neki nem tetszik ez az élet stílus hogy nem csinálok semmi hasznosat munka után.. Ha elmentem futni akkor is ezzel jött, hogy hasznosabbat is csinálhatnék mintsem hogy fussak. Ami dolgom volt itthon azt mindig elvégeztem, például munka után le nyirtam a füvet, azután megakartam nézni egy filmet vagy eddzeni, de ő azt akarta hogy foglalt legyek egész nap. Odáig fajultak a dolgok, hogy ha épp azt csináltam amit szerettem és felhivott akkor hazudtam neki, hogy éppen dolgozok valamit, csak hogy ne szóljon le megint. A kapcsolatunk elején nem volt munka helye, 2-3 hónapon keresztül stresszelt hogy mi lesz így vele, meg depressziós mert nincs munkahely és egész nap otthon ül, igyhat csináltam neki egy önéletrajzot és elmentunk együtt pár klinikába be adni (asszisztensi iskolát végzett), végül az egyik helyre felvették mint recepcióstl. Miután elkezdett dolgozni mindig aval jött hogy mennyire fáradt és kimerült mert ő munka után még a gyerekével is kell foglalkozzon, kell takarítson, mosson stb, és mindig azzal piszkált hogy nekem milyen könnyű éltem van mert nincs velem a gyerekem és nincs annyi tennivalóm mint neki. A volt férje nem fizette pár hónapig a gyerektartast, mindig mondogatta nekem, így (mint rendőr) elrendeztem hogy fizesse, figyelmeztettem a csávóthogy ha nem fizeti az bűncselekmeny, és onnantól elkezdte rendesen fizetni. Odáig fajultak a dolgok hogy már elment a kedvem mindentől, az utolsó 2-3 hónapban mikir beszéltünk telefonon mindig egyhangú voltam, nem volt már jó kedvem, és akkor ez lett a baj, hogy miért nincs soe jó kedvem, mindig mondta hogy szedjem össze magam, mert ez így lehuzza őt is. Próbáltam helyre hozni magam de minél jobban erőltette és fel szólított arra hogy jöjjön meg a kedvem, annál jobban elment. Volt úgy, hogy elment a kislányával bevasarolni és a gyerek véletlenül bezárta magát a kocsiba a kulccsal együtt és a pot kulcs ne volt nála, akkor felhivott és leszidott mindennek, hogy én miattam történt ez mert nem tud már oda figyelni mert én az egyhangú kedvemmel lehuzom és elveszem a figyelmét. Egyszer akart jönni hozzám, el indult a kocsival de neki ment valakinek miközben velem beszélt telefonon (ő hívott), ezért is én voltam a hibás mert állítása szerint mindig elvan vonva a figyelme, én húzom őt le azzal hogy nem vagyok olyan aktív mint ő és mindig egyhangú vagyok. Leszidott mindennek, kinyomta a telefont, nem vette fel órákig, aztán mikor elmentem nála haza el küldött, mondván hogy rám nem lehet számítani sose mert sosincs jó kedvem. Jó kedvű voltam én de annyi energiát fektettem bele a kapcsolatba és mégis sose volt jó semmi, úgyhogy elment a kedvem. Az utolsó hónapokban mindig mikor össze vesztünk, azt mondogatta hogy szét fogunk menni, meg nem kellek neki így, hogy nem csinálok semmi hasznosat munka utánes mindig egyhangú vagyok. Én mindig könyörögtem hogy ne hagyjon el (nagyon szerettem, kétségbe estem) és mindig bocsánatot kértem bármiért, csak hogy ne hagyjon el. Közben elkezdtem inni is mert hiába elmondtam neki mi bánt engem es mi zavar, mert csak meghalgatta de nem akart segíteni, mindig csak azt mondta hogy megkell változzon az életem, helyre kell jöjjek, megkell erosodjek. De mindig csak azt akarta, amit ő képzelt el:legyen aktívabb az életem ne üljek munka után tétlenül, csak az ő gyerekét neveljük majd, házat ne vegyünk bankkal, hanem gyűjtsünk akár éveket amíg bank nélkül tudunk venni egy házat, de amig nincs ház ne is költözzünk egybe.. Több gyereket (közös) nem akart már, azzal indokolva hogy milyen nehéz neki az övével (és tényleg nagyon nehéz egy olyan elkényeztetett sírós kisgyerekkel akit nem lehet figyelmen kívül hagyni 2 percre)...

Mikor össze vesztünk mindig azzal fenyegetett, hogy le veszi a közös képeket Facebookrol vagy engem szólított fel, hogy vegyem le én először és utána leveszi ő is, ilyenkor mindig könyörögtem hogy ne szakítsunk, mert van közös jövőnk és addig könyörögtem hogy mégsem mentünk szét. De egy napot jó volt minden, aztán a következő napokban megint mindig kaptam a fejmosást hogy miért ez és miért az...odáig fajultak a dolgok, hogy anyám is észre vette hogy berugtam párszor miatta és tudván hogy én nem akarok szakítani, felhivta a barátnőmet és lecseszte, hogy tönkre tett engem és mondta neki hogy hagyjon el ő engem. Nem kellett volna felhivja de ő csak jót akart, látta hogy nem vagyok boldog és közbe akart lépni. Ezután mindig az volt a baj, hogy anyám hogy merte őt felhivni és bármikor rossz volt a kedve, mindig ezt hozta fel, hogy én anyás vagyok és biztos azért akarom hogy a kislányom is ott legyen majd velünk mert anyám beszélte bele a fejembe, és azt is mindig hantorgatta hogy részeges vagyok, mert berugtam 2-3-szor ( azért mert mindenért én voltam a hibás és mindig az ő rossz gyerekével kellett foglalkozni akárhányszor mentem nála), az alkoholba folytottam ezeket mert ha elmondtam én hogy látom a dolgokat ő mindig mondta hogy nem látom jól és úgy csináljuk majd ahogy ő látja a dolgokat.

Ő napi szinten posztolt a fbon, tiktokon, insfagrammon mindig egyedül vagy a gyerekével, velem nagyon ritkán és szóltam neki hogy engem zavar hogy szinte minden nap posztol valamit, kérdeztem hogy figyelem hiánya van vagy miért akarja hogy mindenki tudjon az életéről, hisz nem világ sztár... Ekkor mondta hogy nincs semmi oka ennek, csak simán szeret posztolni, de nekem valahogy nem tetszett. Ekkor napi szinten azt mondogatta hogy én be akarom zárni, le lancolni és ő nem lehet ön maga mellettem. De mondtam neki, hogy nem zavar ha posztol néha de nem minden nap mert az valahogy zavar engem... 9 hónapot voltunk együtt, ez idő alatt 5szor vittem a kislányomat is nála, mindig csak én ő és az ő gyereke voltunk... Aznap amikor szakítottunk, mondtam hogy mennék nála a kislányommal, hogy csináljunk valami közös programot négyesben, de mondta hogy ne vigyem, mert biztos anyám mondta hogy vigyem őt is és ő úgy érzi hogy a kislányomat a nyakára akarom varrni. Végül mentem nála egyedül, össze kaptunk és megkértem hogy vegye le a képeket fbrol, le is vette és szakítottunk, letiltott mindenhol, aztán másnap felhivott mintha mi sem történt volna, kérte hogy bekuljunk ki. Kérdeztem ha kibekulunk mi változna, mondta hogy nem a dolgokon kell változtassunk hanem én kell helyre jöjjek és megerosodjek és majd akkor én is úgy fogom látni a dolgokat mint ő. Nem békültem ki vele, pedig 3 napon át egyfeszt könyörgött de hiába szeretem és nagyon hiányzik, ugyanaz lenne minden, mindenért engem hibáztatna és nekem rá ment az önbizalmam erre a kapcsolatra. Szerintetek jól döntöttem? Tudom, hogy nekem is sok hibám volt, egy hete szakítottunk és néha azt érzem hogy jó dolog volt a szakítás, máskor nagyon hiányzik mert szeretett ő is a maga módján és miután elhagyott sokat könyörgött, hogy bekuljunk ki és úgy próbálta be állítani a dolgokat mintha én hagytam volna el őt. Mi a véleményetek?