Hogyan élitek meg, ha életetek szerelme elhagy/elhagyna titeket?

Már megéltem, hát, ezek szerint nem volt életem szerelme.

F

Én azt hittem belepusztulok, 3 hónapig a saját babámra is alig mosolyogtam (igen, "életem szerelem" a közös, tervezett babánkkal együtt hajított ki).

Már eltelt 8 hónap, még mindig fáj, de rájöttem, hogy aki el akar menni, annak ott az ajtó. Ha annyira életem szerelme lett volna, akkor nem hagy el.

Vége a világnak, a színek eltűnnek, minden hideggé és rideggé és unalmassá válik, az illatok hirtelen semmik lesznek, minden homály és keserű, száraz sárga törékeny falevéllé lesz testem, árnyékként bolyongok az emlékeim nagy csarnokaiban, gyászoló sötétben sínylő érzéssel kutatok, hol volt pont, a hiba a töréspont, ahol valamit máshogy kellett volna csinálni, elég lett volna mást csinálni, máshogy viselkedni, vagy elég lett volna egyszer jobb helyet balra menni, nincs étvágyam, szomjúságot sem érzek, az alvás rövid, többet vagyok ébren, hogy több ideig tudjak valamennyire én irányítani, mert az álmaim ilyenkor maga a fájdalom, kínoznak és vernek, mert ujraélem a kapcsolatot, ébredve pedig órákig zavartan fekszem, hogy hol vagyok, ki vagyok, kiballagok időben és térben és elvesztem az időérzékemet, és rozsdás gondolatok között elvesztem önmagam, önmagam jellemét, önmagam identitását, és megszűnök létezni, elnyel sötétség, és olyan kietlen és kopár lesz a lényem, mint a meddő sivatag.

Én úgy élem át a szakításokat. F

Kb úgy hogy nem az első barátom veszítettem el hanem az életem egy részét.

Szülői tiltásokkal voltak tel3 életem első szerelmével a kapcsolatom, 2 évig jártunk titokban, amiért intézetis, én 14-16 korban, ő 2 évvel idősebb.18 évesen el kellett költöznie messzire, elhagyni az állami intézményt.

Ekkor nagy bátran tudva hogy tiltják a szüleim elé állt és megkérte a kezem, hogy mehessek vele. (Mindezt a hátam mögött.)

Nem engedtek el anyáék. És el se mindták nekem. Ezután elbúcsúzott tőlem azzal hogy neki mennie kell, letörólte a könnyeim, bíztatott hogy majd találok mást, és elment.

Később kiderült, hogy súlyos öngyilkossági kísérletet követett el. Kórház. Kérte ne mondjam el senkinek. Nem mondtam.

Ezután nem teljesen de felépült.(maradandó dolgok is vannak)

Elköszönt.

És néztem segítettem amikor az intézmény pakolja fel a cuccait, motort, mindenét vmi kocsira, hogy indulnak.

Mintha az életem ért volna véget. Olyan érzés volt.

Nem volt ilyenem, későn kezdtem ezeket a dolgokat, most meg már öreg vagyok az ilyen nagy szerelmekhez, józanabbul gondolkodok annál, hogy ennyire belehabarodjak másba.

Más dolog, ha valakivel évekig együtt élek, kialakítjuk a közös életet, aztán gondol egy nagyot, ott hagy a francba. Az eléggé megterhelne, de azért túl tudnék lenni azon is

Életkorfüggő is lehet a dolog szerintem.

A középkorúak, illetve idősebbek talán nehezebben szakítanak, tudatában annak, hogy nincs más érték, csak a szeretetnek a gyümölcsei.

Írom ezt a mai VAGYONKÖZPONTÚ világban. (Talán megmarad a kapcsolatom. Talán. Rengeteg konfliktust kezelünk egy napon.) Sokat kell tűrni.