Nem akart lefeküdni velem a volt függőségi problémás fiúm, azóta szégyellem magam. Mi lehet ennek a "férfi oldala"? Mi lenne a megoldás számomra?

A volt párom férfi volt, alkoholproblémákkal. Nekem nem voltak függőségi gondjaim. Fizikailag szép vagyok, 22. Bár próbáltam analizálni a helyzetet, megbeszélni vele, magam rájönni, hogy mi volt a baj, valamiért úgy alakult, hogy nem akart velem lefeküdni. Az volt a fejemhez vágva, hogy ezt az egészet én erőltetem. Reggel az volt a baj, hogy reggel van, fel akar ébredni, de mire "pont jó lenne az időpont" addigra elindulok. Esténként természetesen más tevékenységeket priroizált, egyszer nem mentünk haza hamarabb, hogy összebújjhassunk. Mikor elváltunk egymástól vadul megcsókolt, de a kapcsolatunk alatt neki "másképp működik a szex". A kapcsolatunk elején volt szexuális életünk és nagyon jó volt, aztán nem tudom mi történt. Én kértem, hogy próbáljunk ki dolgokat, ő konstans elutasította. Arról beszélt, hogy a volt barátnőivel milyen jó volt a szex meg hogy voltak a dolgok. Amikor nekem ez rosszul esett, én voltam a féltékeny. Egyszer mondta, hogy mellettem önbizalomhiányosnak érzi magát, de valójában sosem akarta ezt jobban megbeszélni. Amikor én le akartam feküdni mással vagy csak elkezdtem vonzódni máshoz, arra nagyon kiakadt, hogy hűtlenség lenne a részemről. Nem csaltam meg, viszont kialakult bennem az az érzés, hogy visszataszító vagyok és nem fejezhetem ki az igényeimet. Szakítottam vele. Tudom, hogy végtelenül toxikus az egész, inkább lelki ketchup miatt írok, meg azért, hogy ha elvileg szeretett engem, miért történtek így a dolgok? Nagyon levitte az önbecsülésemet és azóta nem bírom, ha hozzámérnek. Csak nem értem, ha valaki szereti a másikat, akkor ez miért van így? Azon is gondolkodom, hogy csak feküdjek le valakivel, talán ez jót tenne?