Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mikor fogok tudni túllépni az exemen?
Volt egy hosszútávú kapcsolatom, aminek nyár elején lett vége. Nagyon nehezen ment az elválás, én akartam a szakítást mert egyszerűen az életünkbe olyan dolgok történtek ami miatt teljesen eltávoolodtunk egymástól. Nem voltunk többek egy legjobb barátoknál kb. Együtt éltünk, eljegyzés is megvolt, már az esküvőt szerveztünk.
Borzasztó időszak volt a tavasz, rengeteget rágódtam, nagyon zavart a tény, hogy külön kellene válnunk, de közben meg szerettem, de nem ilyen életet akartam magamnak (ugyan az a rutin évek óta, nem mentünk sehova stb).
Amikor felhoztam a szakítást, még helyre akartam hozni, de 1 hét után kimondtuk a végét. Azért még utána beszéltünk, meg amíg exem lakást keresett próbáltunk normálisak lenni egymással. Aztán gondoltam 9 évet ne dobjunk ki úgy a kukába, próbáljuk meg rendbe hozni. De exem már nem volt erre vevő. Nagyon csúnyán viselkedett, kifordult önmagából. Ezután megszakítottuk a kapcsolatot, pár hónapra rá próbáltunk kommunikálni, de exemből folyamatosan a harag beszélt. Fél évvel később kb már tudtunk mint barát találkozni, beszélgetni, amire felhozta, hogy ilyeneket csináljunk még.
Tudom, hogy szakítani kellett, de a sok jó emlék borzasztóan tönkretesz, zavar, hogy nem keres, nem ír. El akart venni, és hirtelen semmit nem érez, ezt nem tudom feldolgozni. Tudom, hogy az idő segít, de hogyan tudnám ezt jobban feldolgozni? Hogyan lépjek túl azon, hogy nem akar visszakapni és egyszerűen hipp-hopp kilépett az életemből?
Tudom, hogy nincs senkije, elvileg nem is akar, mert neki elég volt ennyi.
27/N
"zavar, hogy nem keres, nem ír..." --> ez így helyes különben soha az életben nem fog továbblépni túllépni rajta, ha tartanátok a kapcsolatot te csak reménykednél mindaddig amíg csak beszéltek...rémennének a szép éveid.
El akart venni, és hirtelen semmit nem érez, ezt nem tudom feldolgozni.---> ez ugyanaz a hiba minél tovább rágódsz rajta annál nehezebb lesz, ő boldogan elvan nélküled....--> el akart venni, szerencsére mielőtt hibát követett volna el, nem tette, egy valag pénz és idő lett volna a válás...ezt ne vedd olyan komolyan ezt a házasságot....nem az őskorban élsz.
"Tudom, hogy az idő segít, de hogyan tudnám ezt jobban feldolgozni? Hogyan lépjek túl azon, hogy nem akar visszakapni és egyszerűen hipp-hopp kilépett az életemből?" ---> Először is úgy, hogy beszüntetsz vele minden kommunikációt, nem nézegeted a képeiteket a közös videókat, véletlenül sem keresed őt.
Mert addig soha nem fogsz találni mást és másra koncentrálni míg be nem fejezed ezt.
Egyébként meg millióan átestek már ezen, és túlélték, és találtak mást.
Szóval jobb lenne ha nem siránkoznál hanem tennél valamit.
Te akartál szakítani, mert nem volt jó.
Miért akarna visszajönni?
A 9 év nem ment a kukába, mert sok jó is volt benne.
Gondolj a jóra, és lépj tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!