Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Elhagyott a barátnőm. Hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhagyott a barátnőm. Hogy dolgozzan fel?

Figyelt kérdés

25 éves vagyok, a barátnőm 23 volt. Volt egy gyereke egy olyan apától, akivel nem tartották a kapcsolatot. Engem ez nem zavart, jól kijöttem a gyerekkel. Kicsit több mint egy évet voltunk együtt, de nost elhagyott egy másik pasiért.


Tudni kell, hogy enyhén szólva sem vagyok eleresztve alulról. A másik srác igen. Onnan tudom, hogy egy faluban lakunk és köztudott, hogy egyrészt nagy kent, másrészt nagyon jó is. Hogy honnan az talán tárgyalan, de ha számít leírom.


Megkértem a volt barátnőmet, higy mobdja el őszintén miért, hiszen ennyit megérdemlek. És az volt a válasz, hogy kevés vagyok. Nem élvezi velem a szexet. Mondtam neki, hogy ezt meg kehet beszélni, változtatunk (soha nem mondta, hogy nem lenne neki jó, soha nem panaszkodott semmiért), másképp csinálom. Erre azt mondta, hogy ezen nem lehet, mert méret probléma. Itt teljesen összetörtem.


Eddig a pontig azt hittem, hogy elég neki. Hogy nincs olyan kis méretem. De tévedtem.


Ezt fel lehet valahogy dolgozni? Úgy érzem, hogy nincs értelme többet ismerkednem. Minek? Úgyis kicsi vagyok.


2024. febr. 4. 10:03
 1/10 anonim ***** válasza:
64%
Mr Farokméret újabb kreatív fikciója
2024. febr. 4. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Kár volt kérdezni, ha nem tudod elviselni a választ.

Szerintem pedig csak össze-vissza beszél, de kár, hogy meg akart sérteni.

Mondta, hogy kicsi vagy? Lehet, hogy túl nagy.

Ami nem megy, azt nem lehet erőltetni.

Neked az a furcsa, hogy nem vetted észre, hogy baj van és menni készül tőled.

2024. febr. 4. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

#1 Nem. Ez sajnos igaz. Két napja szakított.


#2 Nem sejtettem, hogy a méretem a baj. Soha semmi jelét nem adta. Soha nem nobdta, hogy csináljuk máshogy vagy bármi ilyesmi. Átlag alatti mérettel, hogy lennék túl nagy?


Bíztam benne. Elég sokat járt a barátnőjéhez, akivel szomszéd a srác. De nem gondoltam, hogy enm odamegy. Tegnap már közös képet posztolt a barátnője, ahol a volt barátnőm a pasival van. A barátnője is benne volt.

2024. febr. 4. 10:22
 4/10 anonim ***** válasza:

Azért nem mondta egy éven át, hogy nem elég jó veled, mert amíg nem jött jobb, te is jó voltál. Lehet, más baja is volt, vagy tényleg csak egyszerűen jött egy jobb busz, és felszállt arra... csak mivel tudja, hogy a méreted miatt frusztrált vagy, ráfogott mindent arra. Egyszerűbb, mint magyarázkodni, hogy ennyit jelentettél.

Barátkozz meg a gondolattal, hogy nem volt őszinte veled, és csak átmenetnek tartott, és az nem a te szégyened, hogy te viszont komolyan vetted. Nem kell leírnod magadat, más meg máshogy használnak ki, sajnos ez benne van a pakliban. Ahogy az is, hogy eljön nemsoká az az idő, amikor hálás leszel annak, hogy nem egy ilyen, már a fene tudja hanyadi pasin járó anyuka nem szipolyoz.

2024. febr. 4. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
62%
Mai nők egyre gusztustalanabbak, amikor van jobb opció egyből dobbantanak
2024. febr. 4. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Sajnos épp amikor nem tudsz vàltoztatni valamin akkor felesleges ostorozni magad lépj tovább.

Van akinek meg pont Te leszel megfelelő.

2024. febr. 4. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Mennyire kicsi? Emiatt szakítani szerintem sem jogos, örülj inkább, hogy megszabadultál tőle.
2024. febr. 4. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a biztató szavakat.


#7

13 centi.

2024. febr. 4. 13:32
 9/10 anonim ***** válasza:
Anatomia . Neki nagy fax kell , masnek meg majd jo leszel te is. De szerintem a pasi jobban be jon neki es veled elmultak az erzesei ezert a megbantos szakitast valasztotta , hogy ne is keresd. Egy riherongy akit fel csinaltak es lehet az apukat is csalta azert maradt egyedul..
2024. febr. 4. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Nőként írok.


Sajnos simán lehet, hogy kevés voltál neki. A nők is különböző méretűek, ahogy a férfiak is. A kámaszutra 3 méretet határoz meg a férfiaknál és nőknél is. Elvileg egy kategória még áthidalható, de kettő már nem. De hozzátenném , hogy sokszor a mai nők (főleg a magyarok a fórumok alapján) még egy kategóriát sem viselnek el.


Nem tudom, hogy 13 centi a legkisebb vagy a közepes kategóriába esik. De valószínűleg ő a legnagyobba. Amiről amúgy ő sem tehet. Csak nem kellett volna játszania veled.

2024. febr. 4. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!