Szerintetek tényleg teljesen rendben van, ha valaki egy harmadik fél miatt szakít?

Nem tudom, rendben van-e 'erkölcsileg', de megértem. Én friss szakítás után( még költöztem, de 1 hónappal előtte kimondtam a férjemnek, hogy itt a vége, 3 hónapon belül el is cuccolok.)ismerkedtem meg valakivel, aki nős volt, stabilnak látszó, de nem jó házasságban. 2-3 hét alatt eljutottunk oda, hogy együtt akarunk élni. Ő azonnal szakított, 6 hét alatt különköltözött, mi pedig azonnal összeköltöztünk. Tehát látszólag mindketten új, stabil kapcsolat miatt léptünk ki, de ez valójában nem így volt. Mindketten bizonytalanok voltunk abban, hogy a kettőnk élete hosszú távon fog -e működni, de mindketten esélyt akartunk adni a dolognak és mindketten úgy gondoltuk, hogy a 'bizonytalan: lehet, hogy jó, de az is lehet, hogy egy hétig se tart' ezerszer jobb, mint az, ami otthon van. Persze azt is megbeszéltük, hogy ha mégse passzolunk, akkor én tovább költözöm, mondjuk a köv. hétvégén, ő meg segít fuvarozni... Szóval 'vakrepülés' volt mindkettőnk részéről, de ilyet csak akkor tesz az ember, ha rossz az, ami otthon van; NYUGODT, BOLDOG, CSEPPET LAPOS KAPCSOLATOT EZÉRT NEM BORÍT AZ EMBER. Mi sem úgy fogtuk fel, hogy 'lián', hanem úgy, hogy 'egy nagyon halvány új esély', amit akkor is kipróbálunk, ha 100-ból csak egyszer szokott bejönni. ÉS ÚGY TERVEZTÜK, HOGY HA NEM JÖN BE, AKKOR SEM VISSZA MEGYÜNK, HANEM ELŐRE.

Ha te mennél el ugyanehhez a pszichológushoz, neked a te nézőpontodból adna tanácsot. Ott a te megsegítésed lenne a cél. Mondjuk egyáltalán van ilyen, hogy egy pszichológus tanácsot ad? Nem inkább csak terelget, míg a kuncsaft megtalálja a lelki békéjét?