Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek tényleg teljesen rendben van, ha valaki egy harmadik fél miatt szakít?
Közel 5 éves kapcsolat után elhagyott a párom. Szeretett, de elmondása szerint inkább már csak barátként és amikor véletlenül a képbe került egy harmadik fél, akinél fellobbant a láng, egyből vele kezdett ismerkedni, a velem való kapcsolatát pedig pillanatok alatt lezárta.
Őszinte leszek, számomra ez nagyon megalázó helyzet, mert én is láttam, hogy az utóbbi fél évben több a problémánk, de én ezeken dolgozni szerettem volna, nem pedig feldobni az egészet.
A volt párom elment a pszichológusához, aki gyakorlatilag megerősítette abban, hogy teljesen jól járt el. Elragadták őt az érzelmek és idézem: "az új párja kirángatta őt az eddigi rossz kapcsolatából". Szerinte tovább kell lépni és az új kapcsolatra fókuszálni.
Én nem is feltétlenül azt mondom, hogy azzal van a probléma, hogy beleszeretett valaki másba, de ha érzi egy ember, hogy már nem szerelmes a másik félbe/mással képzeli a jövőt, akkor miért nem zárja le teljesen az egészet, miért csak akkor lép ki, ha már van alternatíva? Számomra ezért olyan érdekes, hogy még a pszichológus szerint is teljesen jól csinálta a dolgait a volt párom. Nem sajnáltatni akarom magam, de itt a másik fél (azaz én) abszolút semmibe lett véve, sőt teljesen a padlóra lettem küldve ezáltal.
Kedves Kérdező,
szerintem abszolút nincs rendben. Általában aki azt mondja, hogy rendben van az egy rosszabb eshetőséghez viszonyít - mint például ha megcsalna -, amihez képest ez valóban enyhébb sztori, de attól még hogy van gerinctelenebb alternatíva, a kisebb fokú gerinctelenség ugyanúgy valid lesz.
Illetve többféleképpen is lehet ezt a kérdést vizsgálni, amit feltettél. Lehet úgy nézni, hogy joga van-e ehhez? Ha így nézzük, akkor rendben van, mert igazság szerint valóban joga van erre. Viszont lehet úgy is nézni, hogy ez morálisan mennyire megkérdőjelezhető dolog. Nos, ha így nézzük már nincs rendben, nem csak azért, mert ezáltal kvázi becsapott téged azzal az 5 évvel, amit neked adott, vagy akár azért, mert nem volt rád és az érzéseidre tekintettel, mikor szakított ezért magasról lesz.rta, hogy téged hogyan fog érinteni a rögtönzött új kapcsolata, hanem ez önmaga felé is egyfajta erkölcstelenség, ugyanis ez nagyfokú könnyűvérűségre utal.
Mindenesetre én kitartást kívánok neked és valahol jobb is, hogy ez történt, mert így legalább kiderült, hogy milyen ember is ő valójában. Gyászold meg és utána találd meg az igazit. :)
Itt az a baj, hogy ebből sajnos te jöttél ki nagyon rosszul és közben a kapcsolat már a felszínen lappangva haldoklott. Sajnos te sem tudsz mást tenni a továbblépés helyett.
35/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!