Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek tényleg teljesen rendben van, ha valaki egy harmadik fél miatt szakít?
Közel 5 éves kapcsolat után elhagyott a párom. Szeretett, de elmondása szerint inkább már csak barátként és amikor véletlenül a képbe került egy harmadik fél, akinél fellobbant a láng, egyből vele kezdett ismerkedni, a velem való kapcsolatát pedig pillanatok alatt lezárta.
Őszinte leszek, számomra ez nagyon megalázó helyzet, mert én is láttam, hogy az utóbbi fél évben több a problémánk, de én ezeken dolgozni szerettem volna, nem pedig feldobni az egészet.
A volt párom elment a pszichológusához, aki gyakorlatilag megerősítette abban, hogy teljesen jól járt el. Elragadták őt az érzelmek és idézem: "az új párja kirángatta őt az eddigi rossz kapcsolatából". Szerinte tovább kell lépni és az új kapcsolatra fókuszálni.
Én nem is feltétlenül azt mondom, hogy azzal van a probléma, hogy beleszeretett valaki másba, de ha érzi egy ember, hogy már nem szerelmes a másik félbe/mással képzeli a jövőt, akkor miért nem zárja le teljesen az egészet, miért csak akkor lép ki, ha már van alternatíva? Számomra ezért olyan érdekes, hogy még a pszichológus szerint is teljesen jól csinálta a dolgait a volt párom. Nem sajnáltatni akarom magam, de itt a másik fél (azaz én) abszolút semmibe lett véve, sőt teljesen a padlóra lettem küldve ezáltal.
Segít valamit, ha azt mondjuk, nem nincs rendben?
Én azt gondolom, mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja. És igen, itt a Gyakorin a többség által elképzelt egyenélettől való legkisebb eltérés is közmegvetésnek örvend, de lehet, a párod most megtalálta a számára megfelelő embert. Meg az is lehet, hogy egy liánozó seggfej, aki ezt a csajt is ugyanígy fogja elhagyni.
Nemcsak hogy nem tudhatjuk, de nincs is objektív igazság, csak nézőpontok. A te nézőpontodból pedig tényleg bántó és szomorú ez a dolog.
Igen ez igazából teljesen normális.
Csak neked rosszul esik.
Fordított esetben nem érdekelne téged sem...
Igen, szigorúan véve rendben van.
Sajnos nem kellemes, de megtörténhet, hogy valaki másba hirtelen beleszeret, és akkor veled szemben nem lenne fair, hogy húzza az időt.
Akkor kellett volna a kapcsolaton dolgozni, amikor még nem történt meg a baj, de ezt pedig ketten rontottátok el valószínűleg.
Nincs rendben a morális/erkölcsi oldalról, de már mindegy.
Amúgy nem biztos, hogy együtt maradnak hosszú távon, mert kapcsolatból kapcsolatba ugrani általában véve rossz ómen. Nincs átlagban kiheverve rendesen a volt kapcsolat, vagy az új párja nem bízik benne, pótlék igazából és hasonlók.
De ha netalán visszakullogna hozzád veled se működne a dolog már.
Tehát mindenképpen azon légy, hogy el tudd őt engedni és aztán ismerkedj újra másokkal. Kitartást! :)
Rendben van. Bármilyen ok megfelelő ok a szakításra.
Viszont. Nincs rendben, hogy nem beszéltétek meg a gondjaitokat, nem akartatok fejlődni. És a liánozás sincs rendben (kapcsolatból azonnal újba ugrani).
A pszichológus talán arra mondta, hogy jobb ez, mintha megcsalt volna. Vagy ha olyan a kapcsolat (toxikus, bántalmazó), akkor ez jó megoldás. (Nem gondolnám ezt egy ilyen esetnek, ne érts félre)
Az en volt parom is beleszeretett masba es en sem tartottam fairnek. De az csak egy ket eves kapcsolat volt,az mas,hogy ilyenkor,hogy zarja le az ember,ignoralja a masikat (altalaban ez van) ,meg sem magyarazza,aztan facebookon lattam,hogy ket hettel (ebbol masfel hetet kulfoldon volt) kitett egy kozos kepet az uj baratnojevel.Ezt nem tartottam fairnek,a masik resze az inkabb csak fajt,mert en szerettem,de o mar tul is volt rajtam.
Aztan nekem is volt egy fel eves kapcsolatom ,de igazabol tudtam,hogy nem oke a kapcsolat es en is beleszerettem valakibe,aki mar most a volegenyem.En elmondtam neki,hogy megismertem valakit,aki tetszik,de en meg akkor nem talalkoztam a masik fellel ,de tudtam,hogy ez a kapcsolat igyis ugyis a veget jarja.
Sokszor ilyen hosszu kapcsolatnal az is van,hogy megismerkednek,talalkoznak es mar van is valami,mert biztosat nehezen hagy el az ember bizonytalanert
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!