Hogy legyek túl ezen az érzésen?

Egyszerűen nem tudom, vagy nagyon nehezen elfogadni ezeket.

Láttam az exbarátam/randi partnereim mindannyian boldogak már mással. Neten sajnos szembejön és letaglózok. Nem sajnálom tőlük, de én nem találok senkit. A legutóbbi nagyon komolynak is lett barátnője, akit ismerek ráadásul. Őszintén borzasztó szomorú vagyok, mert nekik sikerül,nekem meg nem. Persze ők ezt nem tudják, hogy tudom hogy kapcsolatuk lett.

Ismerkedtem azóta, vagy egyéjszakást akartak, egy komolyabb volt azóta aki annyira toxikus volt hogy leléptem tőle.

Ők miért találnak és én miért nem?

Nyitott vagyok, járok helyekre, voltam sokat külföldi utakon is.

Őszintén mindig jó ember igyekszek lenni, kedves, nyitott, és mindig ilyen bullshit indokokkal hagytak ott hogy “nem tudom mi a baj”, vagy épp túl rendes voltam.

Bevallom irigy vagyok azokra, akiknek megy és találnak, én ha nem kerestem nem jött, ha kerestem akkor csak a rossz emberek jöttek. Javítanék, de nem tudom miben kell, mindig is azt éreztem hogy sose voltam elég a partnereimnek, hiába vagyok kedves, produktív, sikeres életem van, sportolok, és úgy érzem semmit se érek. Mert vagy a kedvességgel, nem szerelmesek belém vagy a testemmel vagy valami megfoghatatlanindokot mindig mondtak (persze volt akit én utasítottam el) ha pl lenne olyan személyiségbeli baj amit mondanának, tudnék javítani, de abban nem tudok, ha a jó tulajdonságaimat hozzák fel ellenem ….

Évek óta nem voltam szerelmes, és még mindig fájnak dolgok, míg mások meg vígan lógnak másokkal, és valszeg eszükbe se jutok, pedig akkoriban különlegesnek gondoltak

Túl szentimentális vagyok, és befelé vagyok, leértékelem magam