Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Gáz lenne, ha ráírnék? Csak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Gáz lenne, ha ráírnék? Csak annyit, hogy "hogy vagy", aztán el is tűnnék...

Figyelt kérdés

Augusztus elején szakítottunk, miután kiderült, hogy megcsalt.

Volt utána pár rossz hét, amíg költözött. Szeptemberben megtudtam, hogy együtt van azzal, akivel megcsalt. Semmi baj.... Már amúgyis haldoklott a kapcsolatunk. Szeptember 1-én tök normálisan, tök kulturáltan elköszöntünk egymástól, letiltottuk egymást, zéró kontakt.


Eltelt kereken 3 hónap, tehát december elsején volt egy megkeresése felém, hogy én bizonyos profilból írogatok-e a párjának. Ez a veszekedés kicsit elfajult, de nem is vele vesztem össze igazán, hanem a csajjal. De ő nyilván a csajt védte. Tehát érdemlegesen semmit nem kommunikáltunk, csak nyilván megvédtem magam egy ilyen gyerekes helyzetben.


És most azóta eltelt másfél hónap... A szakítás óta 4.

És tegnap éjjel vele álmodtam. Elég érzelemdús volt, fel is zaklatott rendesen. És egész nap az motoszkál a fejemben, hogy megkeresem. De semmit nem akarok vele beszélni, csak 1 mondatot... Mert amúgy tudom, hogy semmi értelme.


"Hogy hogy vagy, minden rendben van veled? Csak eszembe jutottál, remélem minden okés."


Csak ennyi tényleg, se több, se kevesebb. Ez így mennyire gáz?


Én ha ilyen üzenetet kapnék az exemtől nem váltana ki semmilyen rossz reakciót. De az a decemberi összeveszés lehet, hogy hagyott benne nyomot és most nagyon utál.


Vagy az jutott még eszembe, hogy személyesen megpróbálok belebotlani. De ott sem akarok többet, csak egy mosoly szia-szia, hogy vagy-jól kösz és te? És utána megyünk tovább. De hihetetlenül hiányzik csak egy apró mondat, amíg tudom hogy beszélünk egymással...


Vagy várjak még vele, ilyenkor még gáz? Vagy ti mit gondoltok erről?


2024. jan. 10. 16:46
1 2 3 4
 21/31 A kérdező kommentje:

Köszi de itt van egy kis félreértés, nem én voltam az aki irogatott neki.

Sőt aki volt, az nem is az én nevemben írt, csak ők rám fogták... Én meg eléggé kikeltem magamból hogy ilyen hülyeséggel kerestek meg, pont azért mert nem vagyok ilyen és pont hogy nem foglalkoztam velük, mert olyan szinten megrázott a megcsalás, hogy a kiábrándultságom teljesen érdektelenné tett.. Szóval teljesen őszintén ki tudom mondani, hogy nem érdekel mit csinálnak.


Meg elég agresszívan válaszoltok, nem akarok tőle semmit 😅 pont azért tudnám már megkeresni ilyen módon mert megbékéltem a helyzettel. De arra volt jó a sok válaszotok (amiket egyébként köszönök) , hogy inkább azzal győzzetek meg hogy azért ne keressem meg, mert lehet ő is félreértené a helyzetet, hogy akarok valamit tőle. Na AZ gáz lenne.


Pedig tényleg csak annyit akartam, semmi többet, hogy

" Szia! - Szia! - Csak eszembe jutottál, remélem minden rendben van veled! - Minden oké, remélem te is jól vagy. - Igen, minden rendben. Minden jót szia -szia", és folytatom tovább a napomat mintha nem történt volna semmi, de mégis kicsit feltöltene.

Egy ember akire nem haragszok, de az életem része volt évekig, és elég érett volt a kapcsolatunk akármi is történik most vele, nem a kapcsolatunk hiányzik, hanem az emberi kontakt vele.


De igazatok van, butaság.

Valószínűleg az álmom kavart így föl, pár nap és elmúlik.

2024. jan. 10. 22:56
 22/31 anonim ***** válasza:
96%
De miért hiányzik valakinek a társasága aki átvert, megcsalt és még meg is vádolt? Te még ezt nem engedted el..
2024. jan. 10. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
89%
Becsapod magad, vagy csak minket akarnál... Te szerelmes vagy belé még mindig. Ne mondd, hogy normális, hogy még őgyelegnél is direkt a környékén/általa látogatott helyeken, hátha összefuttok… Ha valakivel jóba maradok, meg már nem kavar föl, akkor, ha összefutok vele, lazán tudok szia-sziázni, de nem tördelem a kezem otthon, hogy ráírjak-e, meg tervezem, hogy ide-oda megyek, számításba véve a szokásait, hátha belebotlok.
2024. jan. 10. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 A kérdező kommentje:

Mert én mindig elhittem, hogy van benne emberség 😃... A vége felé már nem is pár voltunk, inkább legjobb barátok. Mikor kiderült hogy megcsalt, együtt sírtunk, az fájt hogy miért nem mondta el előbb, miért nem bízott meg bennem hogy jól fogom kezelni.

Általában mindent megbeszéltünk, ez esetben is elmesélte, hogy hogyan ismerkedett meg a csajjal stb, próbáltam a lehető legérettebben kezelni. Szeptemberben tök korrekten elköszöntünk egymástól, megbeszéltük, hogy nincs harag, utolsó mondata az volt nekem, hogy sok szerencsét az élethez.


De a mostani barátnője nem ilyen. Úgy keresett meg, hogy "te r.banc, megöllek ha mégegyszer rám írsz, te utolsó szutyok ha meglátlak az utcán megrángatlak".... És én a hangnemre gurultam be, megkerestem az exemet hogy most mégis mi ez? Ezt a paraszt nőt hívod a párodnak? Nem lehetne kulturáltan elmondani mi a probléma mit kell vádaskodni kérdés nélkül... És ahelyett, hogy normálisan reagált volna, elkezdte őt védeni. Ami oké, mert a párja. De én meg magamat védtem. Akkor is az egész cirkusz után én azért mondtam neki, hogy ilyen soha többé ne legyen és felejtsük el egymást, legnagyobb tisztelettel mondom. Egyetértett, sőt burkoltan abban is egyetértett, hogy a barátnője talált ki mindent.


Szóval no comment, ettől függetlenül mint barát, akivel mindent megosztottam anno, azért néha eszembe jut. Beszélgetni már nem tudnék vele, nincs miről... csak egy apró pici barátságos gesztus jól esett volna ennyi idő után. Ennyi az egész.

2024. jan. 10. 23:14
 25/31 anonim ***** válasza:
100%
#24 Valami akkor sem kerek. Most is írod, hogy megbeszéltétek, hogy végleg elfelejtitek egymást. Most meg megint úgy akarsz koslatni a környéken hátha belefutsz. Én elhiszem, hogy szerinted éretten kezelitek a dolgot, de nem kell necsapni magad.
2024. jan. 10. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
70%
Hányszor kell még megmondania, hogy felejtsétek el egymást? Mi kell még, hogy végre lekopj róla? Ne legyél már ennyire szánalmas, senkiért nem éri meg eddig süllyedni.
2024. jan. 11. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
100%

#24: Figyelj, én is azt mondom, hogy inkább ne legyen harag két ember között, miután szakítottak, de b*szki megcsalt. Ilyenkor teljesen jogosan dühös az ember a másikra.


Arról nem is beszélve, hogy attól még, hogy megtudtátok kulturáltan beszélni a dolgot, még mindig nem kell ilyen szinten belefolyni az életébe, mint ahogy te tetted. Attól még, hogy nem köpködve váltok el egymástól, az nem jelenti azt, hogy túl lennél rajta és hogy értett felnőtt módjára kezelted a dolgot. Nem csak beszélni kellene róla, hogy ő iránta mennyire nem érzel semmit, hanem TÉNYLEG össze kellene jönni valakivel, aki tisztel és megbecsül, nem úgy mint az exed.


Bár az alapján, ahogy írsz róla én azt mondanám, hogy egyáltalán nem vagy túl rajta, pedig már lassan 5 hónapja szakítottatok...

2024. jan. 11. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
53%
Figyelj, épp eleget szív ezzel az alja nővel ő most, kuss van neki otthon kb meg se mer szólalni. Nem beszélgethetsz vele se te, se más, semmiképp ne írj neki ha ilyen a nő. Vannak ilyen nők, láthatod itt is néhányan hogy magukra vették. Vannak ilyenek, a pasik is erről panaszkodnak. De azért be tudnak palizni néhányat egy ideig.
2024. jan. 11. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
100%
NE. ÍRJ. NEKI.
2024. jan. 11. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
16%
26-os süllyedjél el te, ennél mélyebbre már szerintem nem süllyedhetsz. Nem az a mély ha valaki először szembesül a suttyókkal, hanem az ha valaki ő maga az.
2024. jan. 11. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!