Volt már olyan hogy te mondtad ki a szakítást de megbántad?

"saját" tapasztalatból mondom, hogy van. A barátnőm 4 hónapja szakított velem, mert "már nem szerelmes". Én mondtam neki, hogy gondolja jól át, mert ha szakít velem, akkor onnan nincs visszaút, az életemben onnan tovább nincs helye. Szakított, mert "ő tudja mit érez". Egy hónapja szólt egy ismerősöm, hogy mindenkinél rólam kérdezősködik, hogy van-e valakim, miket csinálok, hogy viselem a szakítást. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem hiányzik, de már bármit csinálna, nem tudná a bizalmamat vissza szerezni.

Ezzel csak azt akartam elmagyarázni, hogy a fontos döntések előtt azért érdemes mérlegelni és átgondolni a döntést. Ha tényleg nem tudod elképzelni a másikkal az életedet, akkor nincs kérdés

Végre ilyen véleményt is olvashattam,mint a 6-os.

Tudomásul kellene venni,ha valaminek vége,akkor vége.Ami nem, ott a talán,esetleg,mégis,majd csak szavaknak nincs többé szerepe,nem lehet szerepe.

Az életemben mindig így tettem,ha kapcsolatom véget ért.Haveri,baráti,szerelmi,párkapcsolat, mindegy. Semmilyen módon,soha és senkivel nincs újrakezdés,nincs visszaút.Párkapcsolat után sem maradunk barátok,nem írogatunk, nem kávézgatunk.

Pont és tiszta lap mindenkinek.Egyik erre, másik arra és kezdik az új életet.

Egyébként minden páromnak az első randin ezt elmondtam,helyeseltek.De amikor szakítás lett,mégis vissza akartak jönni, volt amelyik 18 !-szor.Őt már csak azért sem fogadnám vissza,mert kötődési problémás és gumigerincű embernek tartom ez alapján.

F

Ez nehéz kérdés,majdnem kár is rajta filozni, ez olyan mint a "mi lett volna ha"

Én voltam az,aki befejeztem az exemmel az egészet, akkor még nagyon komolytalan volt a lány,de valami megmagyarázhatatlan kötelék volt köztünk, viszont semerre nem haladtunk. Erőt vettem magamon, és ellöktem magamtól teljesen. Akkor egy felszabadító érzés volt amellett hogy nyilván sajnáltam azt hogy ennyi volt, de a felszabadultság volt a döntő. Eltelt jó pár év, néha hallol felőle másoktól, és hát elég komoly fejlődéseken esett át, hát nem tudom. Néha eszembe jut,hogy talán türelmesebb lehettem volna vele, és összecsiszolódtunk volna.

A sors fintora,hogy a srác akinek szó szerint a karjaiba löktem, én voltam az aki erőszakoskodott,hogy menjen vele randizni az exem mikor már nagyon a végét jártuk, már elvette feleségül, és babájuk van. Tudom hogy neki is meggyűlt a baja vele eleinte,de valahogy mégis sikerült nekik ami velem nem, pedig nagyon fájt a lánynak mikor komolyan befejeztem vele.

No de ez van. F