Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Bele szerettem valaki másba,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bele szerettem valaki másba, miközben párom van. Mitévő legyek?

Figyelt kérdés

Húsz éves lány vagyok. Lassan négy éve kapcsolatban élek. De most úgy érzem, megbolondultam. Megismertem egy férfit (aki nem mellesleg elég nagy ember a cégnél ahol dolgozom) és egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből. Elkezdett közeledni felém, én pedig olyan erősen tiltakoztam, de végül mégiscsak belementem a játékba. Minden egyes nap alig vártam, hogy bemehessek dolgozni, mert tudtam hogy láthatom őt. Egyre többet találkoztunk. Elmentünk sétálgatni a városban, vagy csak ittunk egy kávét a benzinkúton munka után. Persze mindezt nem kettesben, hanem a kollégáimmal együtt, de tudom, hogy ez csakis kettőnkről szólt. Megadta a privát telefonszámát, és elkezdtünk üzeneteket váltani egymással. A munkahelyen is írogattunk, természetesen úgy, hogy senki ne vegye észre. Aztán egy alkalommal, egy közös találkozó után Ő vitt haza. Félrehúzódtunk az úton, és megcsókolt. Többet is szeretett volna, de nem mentem bele. Teltek a napok. Csend volt. Aztán egyszer csak írt egy üzenetet, hogy azonnal menjek mert a ház előtt vár, és látni akar. Elmentem vele. Csókolóztunk. És lefeküdtünk egymással. A találkozó után elmondta, hogy neki ez nem csak a szexről szól, hanem érez is irántam valamit.

Tudom, hogy ez nem helyes. Tudom, hogy szánalmas, amit művelünk. Hiszen neki családja van, nekem pedig párom. Ráadásul 16 évvel idősebb nálam. De egyszerűen nem tudok mit tenni. Olyan erősen próbálom elnyomni az érzéseimet, hogy már szinte belebetegszem.

A mostani páromat is szeretem, de már nem szerelemből. Annyi mindenen keresztülmentünk már, és tudom, hogy fájna, ha elhagynám. De képtelen vagyok együtt lenni vele. Már nem érzem azt, hogy el tudom vele képzelni az egész életemet.

És pontosan tudom, hogy ezzel a férfival sem fog túlságosan komolyra fordulni a dolog. De én akkor is akarom Őt.

Kérlek, segítsetek. Mitévő legyek? Ha elhagyom a párom, ő abba belepusztul, én pedig kezdhetem elölről az egész életemet. Talán az is lehet a baj, hogy nekem ő az első igazi párkapcsolatom. És talán csúnyán hangzik, de vágyom más izgalmakra is.. Vagy ez normális, így húsz éves fejjel?



2023. dec. 10. 08:12
1 2 3 4 5
 11/45 anonim ***** válasza:
100%

Dörzsölt pasi azt mondja amit hallani akarsz, beadták a válast persze, hogy megnyugtassa a benned feltörő lelkiismeretfurdalást, mert neki az nincs, az fix, mint az is, hogy nem te vagy az első szeretője a nagy embernek. Meg nem is az utolsó, de még naiv vagy minden szavát iszod. Vegül is arra megy ki a kérdesed, hogy mivel ti "alapvetően jó emberek vagytok" nem lenne fair a családdal sem szetszakitani őket es te sem szeretnéd a palidat otthagyni, mert összeomlana, attól persze nem omlana össze ha megtudná hogy a főnököddel csalod... Szóval akkor summa summarum maradjon titokban mndenki jól jár, de ti a legjobban. :D Elég önző dolog, gondolom be le se gondolal milyen lenne ha veled csinálnák ezt. :D

Nem baj, az öregnek úgy is csak játékszer vagy, ne gondold hogy a friss pipihúson kívül érez feléd valamit, semmi extra, mondhatni millió az egyből unalmas klisés történrt a tietek. Az otthoni hétköznapokat fel akarja dobni, elképzeli milyen pózokban fog megrakni, ebben semmi érzelmi nincs, csak neked mondja, mert rafinált.

2023. dec. 10. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/45 anonim ***** válasza:
74%

Az, hogy ide jutottál nem egyedül a te hibád, a párod is tehet róla, hogy elmúlt a szerelem - a #7-es kommented erről árulkodik. Nem szeret ő téged annyira min ez hiszed.

Nagyon csúnya dolog, hogy félreléptél, az meg még jobban, hogy házas családos emberrel, de hát már megtörtént, sajnos ez van.

A párod majd túllép rajtad idővel. Ha elkezdene zsarolni, zaklatni szólj a szüleinek, hogy kezdjenek vele valamit.

A másik férfit én hagynám helyedben, de ha nem megy akkor állítsd választás elé. Hogy vagy elvál és veled lesz, felvállal vagy legyen vége. A döntés a te kezedben van a válasza után.

2023. dec. 10. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/45 anonim ***** válasza:
100%
Hülye lenne a pali minden új szeretőért elválni, ennyire ne gondold hogy nála is nagy a szerelem, csak új kalandokat keres a fix mellé.
2023. dec. 10. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/45 anonim ***** válasza:
100%
Nem fog összeomlani. Lesz par szar hete/hónapja aztan kinyilik elotte a vilag. Ahogy elotted is. Ne huzd, felesleges. A ferfi meg nagyon ugyes, azt mondja amit hallani akarsz.
2023. dec. 10. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/45 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy az a baj, hogy hiába lenne veled és szeretne is nem működne a kapcsolat, mert nem egy helyen éltek és a(z ex)feleség a gyerekekkel mindig képben lenne. Nem hinnéd el, hogy hozzád se lenne hűtlen és ő se neked. Úgyhogy nagyon nem jó férfival kezdtél ki. Jobb lett volna szakítani a pároddal és szexelgetni szingli férfiakkal ha az hiányzott.
2023. dec. 10. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/45 anonim ***** válasza:
100%
Naiv vagy és csak kihasznál. Tudod a férfiak ha adódik csalàd mellett kínálkozó alkalom, azt kihasználják. Inkább arra gondolnék a helyedben hogy nehogy elkapjak tőle bàrmit, mert biztosan nem csak te vagy.
2023. dec. 10. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/45 anonim ***** válasza:
75%
A legjobbat azzal tennéd mindenkivel - így magaddal is - ha mondjuk felhúznád magad.
2023. dec. 10. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/45 anonim ***** válasza:
58%

Őszinte leszek...Egy mocskos rohadt ribizli vagy és megérdemled a szenvedést bármi miatt is fogsz a jövőben.

A hűség döntés kérdése!!!

Önuralommal, kellő mennyiségű tisztelettel más embertársaid iránt meglehetett volna állni, hogy ne rakd szét a lábad másnak.

Fel is lehetett volna mondani, más munkahelyre menni, vagy kikerülni őt, elintézni maszturbálásokkal és kész.

A pároddal meg régesrég külön kellene lennetek.

Nagyon gyenge kifogás, hogy őt tönkretennéd, mert nem voltál rá tekintettel akkor se amikor más nő férjét elégítetted ki ugyebár...

Mint írtam retkes K*RVA vagy.

Persze a "férfi" se különb, de akkor is te adod az alkalmat, a nő az, aki adja a zöld utat!

2023. dec. 10. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/45 anonim ***** válasza:
80%
Naív 20 éves lány vagy. Ez a házas férfi csak szexet akar tőled. Ráadásul más országban él, ha jól értettem. Azért választott téged mert fiatal vagy, és nemsokára hazamész, nem lesztek ugyanabban a városban, gond letudva.
2023. dec. 10. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/45 anonim ***** válasza:
66%

Nem meglepő, hogy 20 évesen, 4 éves kapcsolat után, ahol méghpzzá testiség sincs nagyon, bekövetkezett az elkerülhetetlen, hogy valaki felkeltette az érdeklődésed. Azonban sajnos nem tudtad jól megítélni a helyzetet, neki családja van...belegondoltál abba, ha neked mondjuk 5-10 év múlva családod lenne, milyen érzés lenne ha kiderülne hogy a férjednek viszonya van egy fiatal/nem fiatal nővel? Olvastam hogyár beadta a válást, de vajon igaz-e? Mennyore ismered hogy igazatond-e? Nem akarok túl ûnneprontó lenni és lehet én tévedek, de sok a hasonló story aminek sírás a vége...

Én a nagy korkulonbseg ellen sem vagyok, de gondolj bele...ő családapa, te 20 éves...ezután fog beindulni az életed, munka, iskola, magánélet terén...kicsit kellene szabad fiatalként élned.

De ahogy érzed, nem vagyunk egyformák, de tapasztalatból mondom, jogy én is 20 évesen rettegtem egyedul lenni, mert jaj mindent elolrol kezdhetek. Aztán hajjaj mekkora buta voltam utolag visszagondolva.

Ha megfogadod a tanacsom, orulni fogok, ha nem, akkor majd idovel rajossz mit kéne tenned.

Zárd le az illetővel a kapcsolatot, hidd el tulleszel rajta. A jelenlegi párod meg tiszteld meg azzal, hogy szakítasz veke ha úgy sincs sok jovoje a dolognak, amit mi sem bizonyit jobban minthogy megtetted amit leirtal.

Kocsit letértél a helyes útról, nem itelkezem, mert mindenkinek megvan a maga története, de próbálj meg lelkiismeretesen alakitani az életed. Minden jót!

2023. dec. 10. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!