Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek a szakítás jelei?
Már unja.
Megpróbálnék szórakoztatóbb lenni.
Nekem az exem (férfi) volt ilyen a végefelé, bár elvileg nem csalt meg fizikailag. De olyan volt, hogy randizgatott valakivel közvetlenül előttem, de a csaj mégsem akart semmit, de azért néha írogatott neki, pedig tudta, hogy én vagyok. Exem meg full benne volt a flörtben is. Csak megláttam hogy ő írt neki mert egy másik beszélgetéséről küldött screenshotot és ott volt a csajnak a feje is, megkérdeztem miért beszélnek, akkor elküldte azt is mit beszéltek és jó hogy nem szexre hívta őt konkrétan a csaj, én meg mondtam hogy azért ez gáz és 3 napig elhordott minden kvának az exem hogy milyen gáz hogy féltékeny vagyok. És aztán kövi talinál kódot tett a telefonjára pedig nem volt azelőtt rajta és mondta hogy azért hogy én ne olvassak bele az üzeneteibe. Nem olvastam, ő maga mutatta meg. Azt is gyakran csinálta amit a te nőd is hogy hamar lefekszik és közben beszélget másokkal. Lebukott már ezzel kapcsolatban is. Meg kitalálta hogy családi rendezvényre megy csak hogy ne kelljen találkozni. Biztos 100x csinált ilyet de kétszer bukott le, egyszer küldött egy olyan képet amiből egyértelműen látszott hogy otthon van, egyszer az anyja mondta el nekem hogy lemondta azt a családi cuccot, én meg megkérdeztem tőle hogy na milyen volt, azt mondta hogy jó...
Nos velem ezt azért csinálta mint kiderült mert már egyáltalán nem szeretett.
Abból amit leírtál, eléggé esélyes hogy már keresgéli az utódodat. Vagy hogy kintről akarja a hiányzó dolgokat behozni.
Nem olyan élénkek a beszélgetéseink = az energia nem vész el csak átalakul. Mással valószínű épp azok.
titkolózás, telefon elforgatás, éjszakai ébrenmaradás = a telón át tartják a kapcsolatot a másik féllel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!